Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

elmélyültebb művészi teljesítményei közé tartoznak, amelyek meghatározó szerepet játszottak egy-egy kollektíva művészi fejlődésében, gondolkodásmódjának formálásában. És bár továbbra is van mit tanuljunk tőle, Csehov darabjai régen nem csak kötelező olvasmányok már a fiatal rendezők számára. Természetesen kapcsolódnak bele a szinházi vérkeringésbe és előbb-utóbb nálunk is a szinházi köznyelv elemeivé válnak Dr. Székelv György kandidátus, a Magyar Szinházi Intézet osztályvezetője: A mai Csehov-előadások megértéséhez a tegnapi és a tegnapelőtti drámaértelmezéseken át vezet az út. Ezt bizonyltja az is, hogy minden rendezői koncepció a tökéletes tolmácsolás igényének és a régiektől való eltérés igényének a kettősségéből, feszültségéből indul ki. A magyar színművészet, amig a jelenlegi Csehov-interpretációkig eljutott, kétszer találkozott a drámai életmüvei. Először 192o és 1924 között. Mindkét találkozás sajátos történelmi körülmények között történt és a magyar színházművészet számára sajátos jelentőséggel bir. Az első találkozás politikai háttere korántsem volt kedvező. Még nem telt el egy esztendő azóta, hogy a reakció leverte a Magyar Tanácsköztársaságot, és mégis, 192o.május 8-án a Vigszinházban sor kerülhetett a Ványa bácsi bemutatójára. Jób Dániel, aki ezt az előadást rendezte, később elmesélte, hogy Hatvány Lajos adott át neki egy kötet Csehov-drámát s ő azok közül választotta /németből fordította/ a Ványa bácsit. Első Ismerkedés volt ez, közepes siker, mindössze 18 előadást ért meg. A kritikusok sem tudták még megfogalmazni a látottakat; hol "splritualizált naturalizmust'', hol "az eseménytelenség örök drámáit" emlegették. De hogy mindezeken a bizonytalanságokon túl jelentősebb értékekre Is felfigyel-