Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)
lamosá ban - sorolhatnám tovább. Ugy gondolom, ezekben az években a Madách volt az ország legjobb szinháza - de mindenképpen legjobb légkörű szinháza. Mind tudtuk, hogy minden munkánk egy egész szinház dolgának része, és minden rendező tudta, hogy nem élhet meg a színészek teljesítménye nélkül. A szinház - legalább is igazi, alkotó magja - tudatában volt, hogy nem egyszerűen előadásokat produkál, hanem egy színházat, és abban egy bizonyos játékmódot épit, éltet, alakit. Az én "koncepcióm" az előadás koncepciójává is lett. Vámos koncepciója elválaszthatatlan attól, hogy a szerepet éppen rám osztotta, ahogy kezdeményezéseimet magáévá tette vagy vitatta. Ez nem játék a szavakkal. Szándékaimból annyi valósult meg, amennyit közösen meg tudtunk valósít ani , és eközben magam is változtam. Amit végül csináltam: közös küzdelem, kölcsönös viták és kritikák, de főleg: közös jelenlét eredménye volt. Ez a közös munka a Hamlet-előadás fényeinek, hatásának egyik fő forrása volt, érezhető a szinpadcn, a nézőtéren - azt mondhatnám: az előcsarnokban. Enélkűl az előadás kétségtelenül létező "legendája" nem születhetett volna meg. Ez tény - fontos tény! Még akkor is, ha az előadás izekre szedése, az elemzés az ellenkezőjét mutatja; ez legfeljebb az elemzés mint módszer gyengéje. Az elemzés a kritika nélkülözhetetlen eszköze, de soha ne fedje el az egésznek karakterét, hatását, együttes jelentését. Talán éppen ez a pont: az egész felfogása, megértése és meghatározása, ahol a kritika alkotóvá válik. /Közbevetve: Ajtai Andor a legjobb Polonius volt, akit valaha láttam./ Az egész viszszahat a részletekre is - az előadás a résztvevőkre. Mert ezt szem elől tévesztik, jöhetnek létre olyan abszurd Írások, amelyek kénytelenek bevallani, hogy valami nagyon szépet láttak - miután másról se beszéltek, csak rossz részletekről. Oidipuszom - talán Richárdom is - volt olyan szinészi teljesítmény, mint a Hamlet. Mégsem ért el hasonló hatást, mert más volt a társulat, helyzetem a társulatban, a Madách helyzete az országban és a közönség szivében; elveszett valami fény, amit én, csak én nem pótolhattam.
