Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)
a magam irányzatát sem! -, hogy a szinháznak meg kell termékenyülnie a valóságtól, és ebben saját ösztönére, szivére - nem utolsó sorban: józan eszére kell hallgatnia. Ebben a keresésemben legalább annyi támaszt találok a szinház múltjában, mint "uj" kezdeményezéseiben. Dayka Margit egy ravasz szemvillanása néha mindennél jobban eligazít, mert realitásával szétkerget minden érzelmességét, túlzást, amire hajlamom van. Nem hiszem, hogy a mi Hamlet előadásunk elhelyezhető úgy mint egy Brook-féle Shakespeare felé tett előre vagy hátra lépés. Kritikánkban, tájékozódásunkban nem szabad megijedni attól, hogy függetlenek maradjunk, néha saját szövetségeseinkkel is szakit sunk, másként nem láthatunk tisztán. Nem is merhetjük fel a valóban létező, zajló folyamatokat, amelyek szinte láthatatlanok, de történnek. Ami jelentős, a későbbi mozgalmak és irányzatok is, általában kicsi, néha torz, de szinte sose kész kezdeményezésekből indul. Tanulmányodban alakításomat hangsúlyozottan megkülönbözteted az egész előadástól , külön-külön foglalkozol az én felfogásommal és a rendezőével, végül is valahogy az a kép alakul ki, hogy én jó voltam, az előadás egésze gyenge. Ez a vélemény az egykorú kritikákra is jellemző volt. Bizonyára néni alappal. Én mégis mindig zavarosnak találtam a képet, amely igy kialakult, ennek a mechanikus megkülönböztetésnek az eredményét. Ezt a zavart te se kerülöd el. Az 1962-es Hamlet nem sorolható azok közé az előadások közé, amelyekben egy Gsortos, egy Bajor silány vagy közepes környezetben, esetleg vacak drámákban kitűnőt hozott létre. A mi Hamlet ünk előadás is volt, nem csak egy alakítás. Az én Hamletem soha nem jöhetett volna létre, ha nem az akkori Madáchban jön létre. A Madách akkori éveire jellemzőek az olyan előadások, amelyeknek sikere elválaszthatatlan egy-egy szinész kimagasló teljesítményétől: Vass Eva az Anna Frankb an, Pécsi Sándor a Pillantásb an. Psota Irén a Kaukázusi ban, Kise Manyi a méltatlanul elfelejtett Kurázsi ban, Tolnai a Vágy vil
