Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)

Kedves Gábor, tanulmányod szép, alapos munka, éppen ezért mozdult meg bennem az igény, hogy Írásban szólja, .„ózza. Csak a Madách Hamlet-előadásáról beszélek. Nem vitatkozom veled, hisz nem tréfából mondom - ezt az előadást én nem láttam, csak csináltam. Az eredmény előttem ismeretlen, de szólhatok a szándékról. És még néhány dologról, általánosságban. Majorék Hamlet

jével kapcsolatban beszélsz Sztanyiszlavszkijr

ól. Én azonban magam is Sztanyiszlavszkij tanítványának vallottam és vallom magam. Mindig meg tudtam fogalmazni szinészi céljainat igy: Sztanyiszlavszkij módszerének, a rögtönzésnek és kapcsolatnak, vagyis a "fizikai cselekvés módszerének" továbbfejlesztése a nem-naturalista színházban. De Sztanyiszlavszkij felfogásában mindig szemben álltam Majorral és Gellérttel. Számomra a "fizikai cselekvés" nem azonos a kifejező "játékkal", hanem a szinészi átélés, meditáció és megvalósítás komplex módszere, mint Grotowski számára is. /Utalok itt még Vekerdi Tamás nemrég megjelent kitűnő No könyvére./ Tehát az én Hamletem legalább annyira Sztanyiszlavszkij tanításaihoz kapcsolódik, mint Majoréké, sőt - az ilyen többé-kevésbé dogmatikus nézeteltérések komikus tradícióihoz tartva magam - hadd hangsúlyozzam: véleményem szerint én kapcsolódom csak "igazán". Ostobaság lenne újra kezdeni a rosszemlékű vitákat. De talán jó lenne, és szeretném, ha az én ragaszkodásomat Sztanyiazlavszkijhoz