Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)

rályfival szemben Gábor Miklós Hamletje a világból kiábrándult, csalódott entellektüel, akit az apai parancs, a konvenció parancsa egy szellemiségének, életelveinek ellentmondó tett végrehajtására kötelez. Gábor nagyjából a már idézett Kettle-hez hasonlóan értelmezi Hamlet habozásának okát, 5 is abban látja Hamlet nagyságát, hogy emberségét őrizve - nem cselekszik. /Kettle cikke is valamikor 1961ben Íródott, amikor Gáborék a Ham!

et próbáira készülődtek. De ezt a tanulmányt Gábor csak 1965 után olvashatta, amikor Shakespeare az évszázadok tükrében cimü kötetben magyarul is megjelent./ A feudalizmus világára visszautaló diszlet és jelmezek ellenére, Gábor Miklós első szavai után világossá válhatott számunkra, hogy Shakespeare drámája ezúttal nem a történelem régmúltjában, hanem a filozófia jelenében játszódik. A rendezés nem törekszik pontos történelmi-társadalmi analízisre. Dánia a világ általában, s ebbe beletartozik a feudalizmus és napjaink Angliája és Magyarország is. Dánia és Helaingőr tulajdonképpen a kiuttalan szituáció képlete vagy modellje. Gábor Miklós Hamletje kiábrándult férfi, aki felismerte, hogy ha a fiúnak anyjában is csalódnia kell, akkor a világ oly gonosszá vált, hogy az ember már senkiben sem bizhat. És valóban azt kell tapasztalnia, elárulja őt szerelme, Ofélia is, elárulják volt barátai, tanulótársai, Rosencrantz és Guildenstern. Az ifjú herceg megérti, hogy a magánélet világát átható árulás mérge a közélet, az udvar romlottságából táplálkozik. Hamlet az udvarban züllöttséget, képmutatást talál, mindenütt az érdek, a hamisság, a talpnyalás az ur. Claudius király közönséges gyilkos, az ifjú herceg joggal fél, hogy nagybátyja őt is megöleti. Mindezt azonban a törvényesség, a jóssg, az erkölcsösség látszata takarja. Gábor szerepformálásában erőteljes hangsúlyt kap Hamlet okossága, az a képessége, hogy átlát a látszat világán, átlát az embereken.