Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)

leiben a szerelem keseredik meg. Szenvedélyes volt, mint Ungvári és bölcs mint Major." /Szinház és Filmművészet 1952. III./ Mátrai Betegh Béla és Gyárfás Miklós is dicsérik Basti orgánumának, versmondásának lirai szépségét, alakításának férfias borongó atmoszféráját, de Hamletjét egészében mégis felületesnek, középszerűnek Ítélik. Érdekes lehetett megfigyelni, Összehasonlitani a három különféle Hamlet-alakitást - a szerepfelfogások lehetséges variánsainak ilyesfajta tanulmányozására a színháztörténet csak igen kivételesen ad alkalmat. A hármas szereposztás azonban arról is árulkodik, hogy valójában egyikük sem tudta feladatát maradéktalanul megoldani, mindegyik Hamlet hiányérzetet keltett. Ezért is lehetett a hármas szereposztást f enntartaxd. ï Velük szemben - Gábor Miklós a tökéletes Hamlet volt. Végső okon azért, mert maximalisán azonosult szerepével. Olyan autentikusan ő volt Hamlet, hogy bármit is csinált a színpadon, elhittük neki: ez Hamlet. Ami nem jelenti azt, hogy szerepformálásának ne lett volna alaposan végiggondolt koncepciója. Gábor Miklós az a fajta színész, aki képes arra, hogy ösztönös zsenialitását a tudatosság szintjére emelje, hogy mindig tudja, mit miért csinál. De megfordítva, arra is képes, hogy teljes tudatossággal szabadítsa fel magában, bontakoztassa ki próba és játék közben ösztönös tehetségét. Ezúttal azonban több is történt, mint egy jelentős szinészegyéniség és egy nagy szerep maradéktalan találkozása. Ma már látjuk, hogy az uj Hamlet - a szerep és az előadás is - egy nemzedék akkori élettapasztalatát, életfilozófiáját összegezte. Hamlet tragédiáját átélve Gábor Miklós, és részben a magam nemzedéke, a művészet sikjára transzponálva élhette át és gondolhatta végig az elmúlt tizenegynéhány év történetét, a hiteket és csalódásokat, az ötvenes évek