Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)

vések gondos alkalmazásával annyi energiát fordítottak, sajnos nem követte a Hamlet egészének mélyreható, meggyózó, realista értelmezése. S A Nemzeti Szinház rendezői a marxizmus történelem-szemléletét óhajtották a Shakespeare-tragédia értelmezésében érvényesíteni. Az igazi Hamlet

et akarták szinre vinni minden közvetlen aktualizálástól mentesen - a maga történelmi hitelességébe ágyazva. Nem napjaink világát, hanem a feudalizmus ellentmondásaitól gyötört kort kivánták a színpadon megjeleníteni, amelyből megoldást a központi királyság - ezt a királyságot megszemélyesítő Portinbras - hoz. A történelem haladó és reakciós erőit keresték a drámában, be aicarták bizonyítani, hogy az öreg Hamlet haladó király volt, Claudius viszont népellenes zsarnok, akinek az uralmát az ifjú Hamlet joggal akarja megdönteni. A Shakespeare-szöveg azonban e némileg leegyszerűsített képlet alátámasztását eléggé megnehezítette. Nyilvánvalóan Shakespeare számára a progresszió és a reakció kategóriái nem léteztek, a reneszánsz kor embere még nem rendelkezett olyan történelmi tudattal, amelyben az emiitett fogalmak értelmet nyerhettek volna. Shakespeare csak jó és rossz, törvényes és törvénytelenül hatalomra került királyokat ismert. Hamlet apja jó király volt - törvényes uralkodó. Hamlet és Horatio vonzó megjelenését, nemes erkölcsi tulajdonságait emelik ki, katona erényeit. Elmondják róla, hogy győztes háborúkban uj területeket hódított meg számára. A rendezők meg is fogalmazzák azt a teóriát, hogy e korban a haza területének gyarapítása a haladást szolgálta. Ennek megfelelően, progresszív tettként értékelték Portinbras Lengyelország elleni hadjáratát is, és megpróbálták nem észrevenni a Hamlet szavaiban rejlő iróniát, amellyel Fortinbras vállalkozását n

ál dicsőség káprázata

n-ként elitéli. Claudius zsarnokságát sem volt oly könnyű biztosítani,