Kerényi Ferenc: A színjátéktípusok történeti leírásának elmélete és gyakorlata. Hamlet-előadások hazánkban 1790-1840 (Színházelméleti füzetek 2., Budapest, 1975)

Kazinczyt odáig, hogy nemcsak a Hamlet-forditás szinpadi útját nem kisérte figyelemmel, nemcsak Wesselényi I806-OS felkérését utasította el a szinigazgatásra, hanem a nyelvújítás harcaiban sem szánt szerepet a színpadnak. Iskolája, baráti köre /a már emiitett Döbrentei, Dessewffy is köztük/ azonban látogatta az előadásokat és - mint idéztük is - dicsérőleg szóltak a klasszicizáló Ízlésükhöz közelebb álló. Hamletek játékáról. A vándorszínészet révén terjedő darabról Szalay László nem túlzott, amikor 1833-ban, a Muzárion hasábjain megállapította: "Hamlet története országszerte beszéltetik..." Ugyanakkor a romlott szöveg, a tárgyi és a személyi feltételek erős hiányai, a szélesebb körűvé váló közönség szinházi tapasztalatlansága megváltoztatták a szomorújáték hatását is. A katarzis-élményt már a schröderi átdolgozás is csökkentette megváltoztatott végkifejletével, de egyre inkább elmaradt az a "rémitő borzadás" is, amelyet Kazinczy várt az előadásoktól. Benke még lekötötte közönségét: "Akár millyen esztelenül viselte is magát Hamlet, minthogy az ido megkívánta, hogy magát ugy viselje, - semmi illetlen zsibongás, semmi gyermekes zaj őket játszásában meg nem zavarta." Tóth Lőrinc azonban 1835-ben, a siró-deklamáló iskola szélsőséges képviselőjének, Pergő Celesztinnek a budai vendégjátékáról irva már másfajta beszélgetést Idéz a szórakozásra induló publikum köréből: "Mit adnak ma? -Hamletet. -Azon darabot-e, hol a komédiában másik komédiát játszanak? -Jaj nekem! igenis azt! -No, ugy elmegyünk, én szeretem azt a bolondos Hamletet, lélek is jő benne elő, aztán egy őrült leány is, ki szalmaszálokat osztogat virágok helyett." Ugyanő jól jelöli meg a hatás változásának okát is: "több-