Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)

a házakat, az utcákat. És mindezt a Paraszt és a Parasztasszony szavai alapján, és egy háztető funkcionális "közreműködésével". Majd később nem is az emberi beszéd, csak egy dob hangja tárja elénk a felriadő és ellenállásra készülő várost. A színházművészet tehát egyszerre vizuális és akusztikus, ill. a szinjátékegész összetevő elemeinek segitségével képes virtuális láthatóságot és virtuális hallhatóságot is felkelteni. Az elképzelt hallhatóság mindig a való ságos szinpadi látványt

, az elképzel

t láthatóság mindig a valóságos, a szinpadi hallhatóságot egésziti ki. Az eddigieket összefoglalva ujabb meghatározáshoz jutunk: A színjátékművészet egynemű közege az egyes alkotó elemek segitségével láthatóvá és hallhatóvá redukált e

mberi-tár sadalmi cselekvés

. Ugy véljük, hogy mind a dráma, mind a szinjáték egynemű közegének leirása egyszerre bizonyitotta a meghatározás logikai és tükrözéseiméreti megalapozottságát, valamint e.forma-kategóriák érvényesülésének objektiv törvényszerűségét. S ha most egy rövid kitérőben egyes avantgardista teoretikusok kritikai megjegyzéseiről szót ejtünk, csupán azért tesszük, hogy az olvasó figyelmét felhivjuk: a dráma- és a színházesztétikában korántsem csak a modernség és a konzervativizmus pozició harcáról van szó, amikor egyesek az egynemű .-közeg objektiv formatörvényét szét akarják robbantani. Az esetek többségében a '

modern' és a '

konzervatív

' jelző csupán manipulativ leplezése a dráma- és színházművészet társadalmi feladatát és művészi küldetését érintő ellentétes véleményeknek. Gordon Craig pl. A szinház művészete c. Írásában már 1905-ben határozottan amellett állt ki, hogy a színházművészet nem drámában és nem dialógusban gondolkodik, hanem színpadképben és hangban: "Hiszek abban az időben, amikor