Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)

gáról is* Vagyis az élet teljes gazdagságát és totalitását, rendkívül sokszínűségét és heterogenitását hangokká, szavakká, mondatokká és ezek kapcsolatává kell redukálni. Ráadásul a műalkotás terjedelme, ill* ennek külső ideje még ha többezer oldalas"regényre gondolunk is - legfeljebb töredékét jelentheti az egyes valóságos ember tényleges életének, holott - pl* az epikai alkotás - számos esetben a belső idő szférájában az emberi élet terjedelmének többszörösét is átfoghatja. Tehát nemcsak a tárgyi világ gazdagságát kell alávetni a nyelvi egynemüsitésnek, hanem ennek folyamatát is. Igy az irodalomnak az extenzíven széles tér- és időbeli összefüggéseket egy intenziven koncentrált műalkotásban kell visszaadnia, aminek - ismételjük - csupán egyetlen közege lehetséges, és ez a nyelv. Ezzel lényegében megadtuk az irodalom differentia specif

icá

ját, minden más művészeti ágtól való elhatárolása érdekében. Miközben azonban a nyelvi egyneműséggel az irodalmat más művészetektől megkülönböztetjük, az epika, a lira és a . dráma között differenciálatlan egység benyomását keltjük. Ezzel szemben közismert tény, hogy bár a nyelvisig valóban szubsztanciális alapja mindháromnak, mégis a nyelvi egyneműség más és más törvényei érvényesülnek az epikában is, a lirában is és a drámában is. Itt van mindjárt a dialógus kérdése, amely a drámát a -másik két esztétikai formától elválasztja, A párbeszéd persze a lirában és az epikában is jelentős funkciót kaphat. Burns Falusi randevú j a lényegében dialógusos megoldáson nyugszik; Goethe Talált virág

ában szintén kulminációs jelentősége van. Az epikai alkotások megformálásában is lényegi lehet a szerepe. Mégis ezekben a párbeszéd a kifejezésnek csak egyik lehetséges formája, ám a drámának egyetlen lehetősége. Minden más formai elem csak belőle és általa tud kibontakozni. Ha a drimában csak az ember kaphat szerepet, és min-