Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)

ti meg, hanem a rossz szinház* Ilyet pedig Szophoklész kora éppúgy produkált /a Poétikáb

an is olvashatunk ilyesmiről/, mint a 19* századi vagy a mai szinház. A színjátékművészet önállóvá válása, e folyamat feltételeinek szerencsés együtthatása valójában igen hosszú fejlődést jelentett, és több szinjátékformát is eredményezett. Hont Ferenc találóan beszél az intézményes vagy művészi szinjáték mellett un. életszínjátékról és ünnepi vagy alkalmi színjátékról.,/L. Marxista-leninista esztétika. Bp. Kossuth, 1973. 652-653. o./ Als élet- és ünnepi szinjáték szférája azonban vagy tul közel kerül az egyeshez, a mindennapihoz, vagy tul távol áll tőle. A szituációk csak önmagukat vagy az elvont általánost képviselik, ezért szimbolikus-felidéző hatásuk minimális, csupán tűnő benyomás. A művészi színjátékban viszont tudatosan, koncentráltan, törvényszerűen és elsődleges elemként jelenik meg az esztétikum, és,ez a forma feszes és stabil világában válik érzékletessé. És ha már a különbségek összegyűjtésénél tartunk, nem hagyhatunk figyelmen kivül egy fontos tényt, A színházművészeti alkotás befejezettsége és esztétikai végérvényessége szó szerint értendő, A kompozíció zártsága semmi "rést" nem hagy utólagos betoldások számára. A másik két szinjáték viszont minden különösebb nehézség nélkül elviseli a rögtönzést, sőt kompozíciójuk lazasága *egy

es esetekben kifejezetten igényli is a "kitalálást"• És minél inkább igy van ez, annál közvetlenebb az összefüggés a játékos forma és az élet mindennnapisága közt. A római atellana játéktípus és az újkori commedia dell* arte kompozitorikus nyitottsága ezért nem veheti fel a versenyt a művészi színjátékkal. Forgatókönyvszerű szövegük igen alkalmas lehet - éppen a rögtönzés révlén - a befogadókkal való aktiv kapcsolatteremtésre, de ezért a közvetlenségért az evokativ hatás