Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)

értelemben vett építészetről nem beszélhetünk addig, mig ki nem elégítette azt a konkrét társadalmi /vagy egyéni/ megbízást, amelyet a praktikum, a gyakorlati szükségesség, a közösségi /vagy egyéni/ feladat körülhatárolt. Elvileg tehát nonszensz olyan építészeti alkotás esztétikumáról beszélni, amelyből teljességgel hiányzik a gyakorlati-hasznossági /vagy legalább valamilyen kultikus/ funkció, /Az emlékmü-épitészet speciális kérdéseit illetően' az olvasó figyelmét az idevonatkozó szakesztétikai tanulmányokra hivjuk fel,/ Mármost, hogy egy építészeti alkotás ennek megfeleljen, meezszemenően figyelembe kell vennie azokat a feltételeket, amelyek a megbízatás, a.forma, az anyag, továbbá az ezekből következő statikai, fizikai, matematikai, szerkezeti, tehát dezantropomorf összetevőkből származnak, s amelyek végső fokon az objektiv valóság anyagi, szerkezeti elemeinek visszaadását jelentik. Csakis,ezek tudatos akceptálásával kerülhet sor a tükrözés második szférájára, aaelyben egy szűkebb vagy tágabb közösség érzése', vágya, szellemisége reprezentatív módon helyet kap, A zene és az építőművészet kettős mimézise közti ujabb különbség a tükrözés első szakasza után létrejött eredményben, is vizsgálható, A zenében ugyanis a valóság első, un. érzelmi mimézise nem hoz létre objektivációt; ugyanakkor egy épület puszta léte már önmagában is a dezantropomorf tükrözés többé-kevésbé sikeres* megvalósulását igazolja, és lényegében betölti minden hasznossági funkcióját akkor is, ha ezt nem követi az esztétikumot eredményező antropomorf szakasz. A színházművészetben a kettős tükrözésnek az eddigiektől eltérő uj formájával találkozunk. A dráma mint a szinjáték egyik legfontosabb eleme már önmagában teljes, befejezett, esztétikailag autonóm világ, a művészi tükrözés minden idevágó törvényét magában foglalja, A tükrözés második szint-