Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VII. Visszaemlékezések - 3. Az én Figurám és a te Figurád: a mi Figuránk - Török Zoltán

belőlem, csak olyan tényeket közlök, amelyek 1986-ban történtek. Itt Gyergyószentmiklóson. A nyilvánvaló aktuálpolitikai töltet annyira sokkolta a nézőket, hogy a Figura szimpátia az egekig ugrott fel. Amikor a Szabad Európa Rádió román adásának titokban nagyon népszerű "Actualitáti" adása is megemlíti Übü papa Székelyföldi kalandjait, finoman letanácsolják a további előadásokat. A Vérnász bemutatóra az úgynevezett kiállító teremben került sor, ugyanabban a gyergyószentmiklósi művelődési házban. Az én családomnak azért is emlékezetes, mert mi akkor a feleségem első unokatestvérének a lakodalmára voltunk hivatalosak. Lemondtuk, a család nem kis tiltakozásának dacára. Biztos vagyok benne, hogy az akkori Figura csapat bármelyik tagja hasonlóképpen cselekedett volna. A fegyelem és a kötelességtudat nem mindennapi gyakorlata akkor számunkra teljesen egyértelmű volt. A közönség szó szerint végigélte az előadást. 1989. Medgyes, országos fesztivál. Egyszerűen nem volt ellenfelünk, ezért jutottunk az országos döntőbe, Blaga Manole mesterével. A szerző neve valószínűleg jól csengett azokban az időkben, viszont az előadás szellem igazi figurás volt. A helyi művelődési ház egyik rejtettebb zugában Laca egy lépcsőre akadt. A zsűri tagjait alaposan meg kellett "dolgozni", hogy a fenntartott páholyból lefáradjanak. A lépcsők mellett lezajlott előadást a román színházi neves szakemberek eleinte fenntartással figyelik, sőt kommentálják. Lassan csenddé terebélyesedik a meglepődés. A végén könnycseppek gördülnek alá. Saját lehetetlen, sikertelen sorsuk tükörképét kapják ott a lépcsők alján egy számukra idegen nyelvű társaság előadásából. Az egyikük zokogva, némi alkohollal felváltva a meglepődést, szólít fel bukaresti áthelyezkedésre és nyelvváltásra. Nem tudhatta, hogy a sok vesződéssel, kínnal sőt veszekedéssel született előadást megteremtőknek mi adja a hitét. Sorjában a sokat változó Tutyi-mutyi móka (ezért hívtak minket sokáig tutyisoknak), Jarry - Übü király, Lorca - Vérnász, Blaga - Manole. Ennyi volt a "termés" 1984 és 1989 között. Svarc Sárkányát próbáltuk amikor az emlékezetes december eljött. A Figura csapata ott volt a gyergyószentmiklósi események sodrában. Politizálni kezdtünk, új emberekben gondolkoztunk, hívtuk őket a helyzet orvoslására. Például: Dézsi Zoltán, Nagy István... Utólag lehet ezért minket szidni is. Csucsi szerint több "pártot" is alapítottunk: RMDSz, MDI (Magyar Demokrata Ifjak). Másszóval elősegítettük az alakulásokat és ott is voltunk a születés pillanataiban. Lacával a Front első kommünikéjét fordítottuk magyarra, amelyet este a misén felolvastak, amikor a terrorista veszély tébolya kitört. Alig maradtunk néhányan a volt pártszékházban... A felfordulást a nagy fordulások követték. Azóta is keserű szájízzel maradtam a sokszorosodással szaporodó ellenálló-demokraták miatt, akik úgymond 1989 előtt harcoltak a kommunizmus ellen, meg a magyarságért. Nocsak. Sokunk a figurások közül akkor került(ünk) a politika közelébe és ez sajnos állandó fertőzést okozott. Lelkünk rajta. Az első nagyszabású, úgymond szabad előadás főszervezője Laca volt 1990 64

Next

/
Thumbnails
Contents