Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Lantos Erzsébet - beszédtanár

ami megőrizte ezt a frissességet, de ugyanakkor kezdett szakmailag eredeti lenni, sablonoktól megszabadulva, vagy föl sem véve őket. Jelenleg az intézmény létezik, és lassan ötödik éve az a jelenség játszódik le, hogy azokat a fiatalokat, akik a csapatba bekerülnek egy év múlva felveszik a főiskolára, és a következő évben ismét az évad a társulatépítéssel kezdődik. Milyen formát tartana ideálisnak a Figurának? Hát annyira közelről nem ismerem, azért nem nagyon mernék tanácsot adni. Az biztos, hogy ha van egy ilyen lehetőség, azt feltétlenül meg kell őrizni, hiszen az hogy fölkészítse a fiatalokat a fóiskolára az nagyon jó, meg úgy gondolom, hogy egy ilyen kisvárosnak jót tesz. Még akkor is, ha viszonylag kevesen vagy kevesebben fogadják be. Én azt nem tudom, hogy a gyergyóiak mennyire tekintik magukénak a színházát, mennyire tudnak szót érteni a helybeliekkel, végül is ez volna a másik oldala, addig amíg ott vannak, ha nem is azt az igényt, mert másfajta színházi igénye van a Gyergyói átlagpolgárnak, de biztosan van olyan réteg, akihez közvetlenül is szól, ez azon múlik, hogy ezt a kettős funkciót be tudja tölteni. Valóban egy helybeli igényt, kellene kielégíteni, ugyankkor, ne legyen a régi értelemben vett amatőrizmus, tehát dilettantizmus. Olyan színjátszó-csoport kellene amelyben a fiataloknak van megnyilvánulási lehetősége és egyúttal, valamilyen előiskola, gyakorlat a további pályájukhoz. Lantos Erzsébet beszédtanár Mint újvidéki származású, elismert beszédtanár hogyan lett ez az eldugott székely kisváros stúdiószínházának beszédtanára? Bocsárdi Laciékkal a Thealter Fesztiválon kerültem kapcsolatba és nagyon szerettem azt, amit ők csináltak. El is vállaltam akkor egy képzést, és 1990-ban leutaztam Gyergyóba. Ez volt a legjobban sikerült utazásom, hiszen hihetetlenül, szinte naivan tiszták voltak, és ugyanakkor rendkívül fogékonyak, mint valamiféle szivacs. Akkoriban tudták a legkevesebbet, de akkor mégis volt bennünk valami amivel mindenkit megragadtak. Végtelen munkabírásuk volt hiszen közvetlenül megérkezésem után nekiálltunk dolgozni és a rövid, tíz napos ott tartózkodásom pillanatok alatt eltelt, és máris utazhattam haza. Háromszor voltam ott és az idő mindig repült. Ott tartózkodásom alatt soha nem láttam a várost valójában, míg egyszer Blénessi Csaba meg nem elégelte a dolgot és előállt egy fogattal, hogy megmutassa nekem a Hargitát. Én akkor elkezdem a felmérésüket és valójában arra készültem, hogy a követező alkalommal majd folytatjuk. Tehát a tanítást folyamatosra tervezte, egyfajta egymásra építkezésről van szó? 90