Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Kántor Lajos - a Korunk főszerkesztője

megtett, de ő elvégezte közben a főiskolát. Azt gondolom erről, hogy az lesz része a színháztörténetnek, amit a Figura korán elkezdett, még vannak hasonló amatőr és diákszínjátszó megmozdulások, amelyek különböző nemzeti színjátszások megújulásában szerepet játszottak. Nem vagyok abban biztos, hogy a Figura kifutotta magát, lehet hogy hamarabb jöttek belső problémák, vagy külső tényezők, amiért, nem tudták együtt azt, amit az Übüvd ígértek, kiteljesíteni. Az máig élményem, ahogy együtt dolgoztak életük minden fázisában, el egészen a színházi előadás rendezéséig, nemcsak a művészi munkára gondolok, hanem minden e körüli dologban. Ez egy nagyon jó, és ígéretes csapat volt, és ebből jelentős eredmények születettek és kinőttek belőle valakik. Hogy mennyire lehet folytatni, azt én nem tudom, biztosan hasonló körülmények, helyzet kellene, amit nem kíván az ember. Egy kisváros, amely a diktatúrát úgy éli meg, ahogy megéli és, teljes leszorítottság a kapcsolathiány, nem lehet utazni, rá vannak kényszerítve, hogy ebben éljék ki magukat. Mindent, amit meg lehetett szerezni, azt ők elolvasták akkor, és képezték magukat, mindenféle gyakorlatokat végeztek, laboratóriumi munka folyt. Amikor a hetvenes években az írószövetség kiküldöttjeként, teljesen véletlenszerűen Krakkóban voltam, láttam egy diákelőadást a színház kamaratermében, egy szobányi teremben, és a Gogol: Az orr című novellájából átírt darabját láttam, az egy kitűnő dolog volt, az például, ez egy ugyanolyan előadás mint a Figuráé. Mi volt az, ami a többi erdélyi színháztól leginkább megkülönböztette a Figurát? Talán az, hogy a szó legjobb értelmében hiányzott belőlük a professzionizmus, akkor amikor elkezdték, leszámítva talán a kolozsvári színházát, eléggé pangott az erdélyi magyar színházi élet, tehát a rossz értelemben való rutin nagyon sok helyen érvényesült. Itt maga az a lelkesedés volt fontos, az ahogy nekik az életformájukká vált a színház. Én valami hasonlót láttam persze más körülmények között, a Bárka színháznál, áttéve, Gyergyószentmiklós és Budapest viszonylatára, nem a teljesítményről beszélek, hanem a lehetőség tekintetében, úgy kell a Figurát a Bárkához hasonlítani, de a lényeget tekintve volt valami. Egy életforma volt, mondhatnám azt, hogy a Figura volt az életük. Ez nagyon sok mindent meghatároz, azt hogy játékstílus tekintetében a sutaságokkal együtt, sokkal hitelesebb volt, mint sok más színházi előadás Erdélyben, ugyankkor nem voltak olyan típusú sutaságok, mint a diákszínjátszó előadásokon. A színházi szemléletnek a megújulása akkor kezdődött, amikor amatőrök és diákszínjátszók kezdték felfedezni Páskándit, mert Páskándit először az iskolai társulatok játszották, sokszor a tanáraik ellenkezése ellenére. Vagy ugyancsak az abszurd fele ment el a kolozsvári városi színház, amit Horváth Béláék kezdtek. Az amatőrizmus egy adott pillanatban összekapcsolódott az avant-garde-al és egy új igényt teremtett. Amit Bocsárdiék teremtettek, az ennél sokkal profibb volt a kőszínháznál sokkal amatőrebb volt, de ebből egy elég szerencsés keverék született, 89