Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Kántor Lajos - a Korunk főszerkesztője

született, mondhatni felfedezte őket, vagy nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy felfedezzék őket. Gyergyószentmiklóson hívták fel a figyelmemet a társaságra, valóban akkor alkalmam volt az alapítókkal, és a többiekkel találkozni. Akkor nagyon az elején jártak £ színházcsinálásnak s még egy nagyon lelkes és együtt dolgozó csapat volt és valóban az is nagyon egyedi, hogy egy mérnök, aki mérnökként is érvényesült volna, mégis a színjátszást választotta... Egy olyan jelenség volt, ami akkor itt kivételnek számított abban az időben, azóta is azt hiszem, hogy itt Erdélyben nincs is más ilyen fajta együttkeresés, együttfejlődés, munkálkodás, mint amit Figura elkezdett. Gyergyó akkor egy kis vidéki városnak számított, ahogy én visszaemlékszem, de éppen ez a környezet is hozta ki az igényt. Persze ők Temesvárt és megkóstolták, azt, hogy mit jelent az összetartozás-tudat, a színház szeretete, tehát a Tháliának egyfajta kisugárzása volt. Érdemes volna megnézni, hogy a mai Erdélyi magyar színházi életben hányan vannak, és meghatározó személyiségek, akik onnan jöttek. Visky Andrásra gondolok például, aki Temesvár, Szatmár, Kolozsvár útiránnyal, került be a színházi életnek a vérkeringése, és ugyankkor megbecsült szerző Magyarországon is. A meghatározó személyiségek onnan jöttek, tehát ott volt az amatőrizmus legjobb hagyománya és legjobb gyakorlata. Temesvárt tanuló műegyetemisták színjátszó csoportjának, ma már nincs olyan meghatározó szerepe, de abban az időben ahogy én tudom, országszerte volt visszhangja. Az előadások eseményt jelentettek, ezt a szellemet hozták magukkal, azok, akik részt vettek benne. És mondhatni, hogy egy álmos kisvárosban, minden esetre egymásra voltak utalva, és ugyanakkor, szerették volna vinni, azt a színházcsináló kedvet amit ott sajátítottak el a Tháliában. Ebben Bocsárdinak volt meghatározó szerepe, mint szervezőnek. A feleségével együtt, tudtak maguk köré gyűjteni egy olyan csapatot, amely az amatörizmus feletti színházat, sőt azt merném mondani, hogy jó néhány színházunknál jobb produkcióval lepték meg a közönségüket. Persze voltak hibák ezekben az előadásokban. Számomra az Übü volt az igazi élmény, aztán láttam a gyermekelőadást is, mikor felújították, utána hosszú ideig nem láttam mást. Nekem arról vannak mély benyomásaim, ahogy indultak és arról is hogy közönség, hogyan fogadta ezt az előadást. Felüdülést jelentett a vidéki szemléletű színházakhoz viszonyítva. Az ember azt gondolta, hogy ebből kinőhet egy olyan csapat, amely az erdélyi magyar színjátszásban megújító szerepet fog játszani, megközelítheti azt, ami a legjobb előadásokban volt. Valószínűnek tartom azt, hogy törvényszerű, ami a Figuránál is bekövetkezett. Onnan egyesek kinőttek, mások professzionizmus fele mozdultak el, vagy professzionalistákká váltak, most olvasom a Bocsárdi zsámbéki rendezésének a visszhangját. Bocsárdi profivá vált, akit a kolozsvári színház is meghívott rendezni, és méltatja a magyarországi, és a román színházi világ is. Nem biztos, hogy mindenki, aki hivatásos együtteshez került meg tudta tenni azt a lépést, amelyet Bocsárdi egyértelműen 88