Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VII. Visszaemlékezések - l. Sztori 1995-1996.... 1998 távlatából - Antonya Csaba

ez idő alatt rájönnek, hogy nem ez az igazi. Ezután tulajdonképpen egy rossz vásár összes hátrányát a Figurára hárítják, s mivel Tika a Figura igazgatója, kényszerítik a teljes cucc átvételére épp a használható rész kivételével (monitorok). Másfél év alatt Tika a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztériumnál gyűjtött néhány fekete pontot a Figura számára. A színház tevékenységéhez még nem szabad elfelednünk a mellékutakat sem, amit a dologtalanság szült. Egy egész város kisdiákjait megmozgató bábkiállítást szerveztünk, ami Szeredába is eljutott, és amiben a fö érdem Tamás Anikót illeti. Vadas decemberben rendezte Pirandello: Hal szereplő szerzőt keres című darabját, amivel nehezen birkóztak meg a kevés hagyományos színpadi tapasztalattal bíró fiatalok. A kiállítások szervezése szerves részévé válnak a színház tevékenységének: Miholcsa József, Vincze László közös tárlata, foto, festészeti, hagyományos építészet­rajzok, diák festészeti kiállítások. 1995 júniusában egy monstre rock-koncert a jégpálya melletti "szabadtéren", amit Csata Károly szervezett a Figura Társaság nevében. 1996 januárjától minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy cinikus tollvonással megszűnik a szentgyörgyiek munkaviszonya a Figurával és (hatalmi nyomásra) Burján Emilt alkalmazzák. 1995 decemberében a szentgyörgyi Scapin Furfangjai című előadásban közreműködtem. Tavasszal a Passió felmelegítésével egy 8 előadásos turné Háromszéken. A Maszkos srácok közül többen most már a színház tagjai (Nagy Alfréd, Portik Imre, Flórián Szabolcs, Kozma Dávid, Páll Attila, Ágoston Beáta, Tamás Boglár, Kémenes Gabriella, Ördög Miklós Levente). Görgey Gábor: Örömállam - egy bemutató, ami most már a színház bemutatója lesz. Ezzel az előadással két magyarországi kiszállás: Nyírbátor és Zsámbék + Szeged. Nyírbátorra készített előadás: Hamupipőke esete az olimpiával A színészek Tikával meghívottként ott voltak június végén a Kisvárdai Fesztiválon. Ezután rögtön következett a II g\ )erg]'ói nagy buli - két nap alternatív színház és zene a 4-es kilométer kempingben. Krach - legalábbis finánc vonalon. (Ismét Kinga az egyik főszervező, a másik talán Tika, de ezt ő sem tudta biztosan). A Tika ízű pohár betelt és a színház tagjainak zöme a lemondását kéri (pénzügyi, menedzsment, művészi irány problémák). 1996 az új színészek keresésének éve: számtalan színész - felvételi vizsga számottevő eredmény nélkül. Vizsgáztattak: Dobre Kótai Judit, Parászka Miklós, Lantos Erzsi, Pázmán Attila, Vadas László. Itt egy másik nagy humbug akció: a Lantos Erzsi foiskoláján távoktatással megszerezhető diploma meséje tartotta vissza a Figurás gyerekeket a felvételiktől ebben az évben. 57

Next

/
Thumbnails
Contents