Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Tompa Gábor - rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

jöhetett volna össze egy jó rendező-osztály. Nekem, persze, azzal a hagyományos veszély fantommal mondtak ellent, hogy akkor elveszik tőlünk a szakot. Amit mondtam egy év múlva beigazolódott, mert a tizenhárom jelentkeztek hármat vetettek fel: a fiú ott is hagyta a szakot, a két lányról be is bizonyosodott, hogy nem valók a pályára. Utólag Béresék be is ismerték, hogy igazam volt, de ettől nem vagyok boldog, mert két embernek tették az életét szerencsétlenné. Ok soha nem lesznek boldogok, mindig valami sértettség, komplexáltság fog működni bennük, mert hiányzik belőlük a rendezői kreativitás, és műveltség és minden más is. Én akkor két órára elmentem, és utána mondtam, hogy nem vállalom: Kérdezték, hogy miért, mert láttam, hogy nem lesz belőlük rendező, akkor nem becsületes dolog, hogy én négy évig felvegyem a fizetésem. Azt már mondtam, hogy az első évfolyamot két évig úgy csináltam, ahogy szerettem volna, és több időt fordíthattam rájuk. Utána már, anyagi és más okokból sem hívhattam, azokat a tanárokat, akiket szerettem volna. A magam részéről is kevesebbet foglalkoztam velük, talán kevésbé voltam szigorú harmad- negyedévesen, velük mint ahogy kellett volna, vagy ahogy szerettem volna. Annak idején mi nem mutathattunk be egyetlen rendezői vizsgát sem, ha a pontos elképzelést, a forgatókönyvet nem adtuk le előre. A forgatókönyv mindig is egy intellektuális eszköz arra, hogy az önmagunk koncepcióját ellenőrizzük, még akkor is, ha a végeredmény teljesen más, mint amit az ember előre elképzel. Az önkontrollnak olyan szellemi eszköze, ami a rendezésnél nagyon fontos. Mit is akartam, hogy is képzeltem, ez az ötletem, hogyan akarom megvalósítani. Őszintén megmondom, hogy ezeknél a gyerekeknél, akik most már rendezők, meg is látszik néha a menet közbeni át nem gondokság, és sokszor ez az előadások hátrányára válik. Penciulescunak, Estrignek és fóleg Catalina Buzoianu-nak az volt az elve, hogy minket az érdekel, hogy te mit képzeltél el, mert lehet, hogy egy részét, a vizsgáidnak a színészek megcsinálják, de az, hogy hogyan gondolkodsz csak a leírásból derül ki. Ezt én sajnos nem kértem számon az utolsó két évben, és ezeknek a rendezői füzeteknek a leadása sokkal lazábban történt. Ez a koncepció viták sorát szülte. Sokszor kaptam vizsga után néhány összecsapott oldalt, mint amikor az iskolában írásbeli dolgozatot kell írni, valami kötelező, valami szabadságkorlátozó műveletnek tartották, holott nem az. Kétszer is voltál a Figura színészeinek válogatásakor, a zsűriben ilyenkor milyen szempontokat tartottál szem előtt? Emlékszem, Bíró Jóskával voltam együtt, én csak ugyanazokat a szempontokat tudom ilyenkor szem előtt tartani, amik nekem a színészi kreativitás, képesség bizonyos jeleit mutatják. Egyáltalán, ez mindig szubjektív, az is marad, ezen kívül nem olyan ördöngös, ahogy mondani szokták, hogy nehéz megállapítani kinek van tehetsége, kinek nincs. Persze öt perc alatt nem is lehet megismerni senkit, de bizonyos képességek alapján mégis lehet egyfajta képet alkotni. Akkor egy olyan helyzet volt, hogy ahhoz, 106