Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)

másolta - s ez szó szerint értendő, hiszen egy-egy sikeres fővárosi produkciót valósággal lemásolt a valamire való és élelmes vidéki színidirektor de szerencsére nemcsak azt, hanem a Nemzeti Színház, s a XX. század elején főleg a Vígszínház műsorrendjével is megismertette a közönségét. A színiiskolát végzett és tehetséges növendékek általában, ha vidékre szólt első szerződésük, a nevesebb színigazgatókhoz kerültek, s esetleg csak a főidényen túl játszottak, ha játszottak, amolyan Jeltelen játéktereken”, az ún. nyári színpadokon.

Mindenesetre az, hogyha valamit nem tudunk pontosan, nem szolgálhat mentségül a téves következtetések levonásakor, ugyanis az ismeret hiányát illik ilyenkor konstatálni, nehogy az történjék, mint már eddig is történt volt Kabos vagy Gőzön esetében, amikor kezdő színészi működésüket a Vajdaságban kézlegyintésszerűen intézte el, és jelentéktelennek minősítette néhány pályaképüket megrajzoló írás szerzője.

A Somlay-könyv megjelenésekor a Kisalföld G. F. tollából közölt egy könyvismertetőt, mint a cím is jelezte „kiegészítéssel”. Ebben szó esik arról a hiányérzetről, melynek eredete a pályakezdés első öt évének elnagyolására vezethető vissza. „Igaz - úja G. F. Somlay is hézagosán szólt első színészéveiről, s a források is hiányosak, feltáratlanok”, de a megjegyzés szövegkörnyezetéből az is kitetszik, hogy a könyvet ismertető igenis fontosnak tartotta volna ezeknek a hiányoknak kiküszöbölését, mert mint említette, a Győrött 1906 októbere és 1907 februárja között vendégszereplő Somlayról a helyi adatokat már feldolgozták. Ezekből az is megtudható pl., hogy színészünk játéka az Ocskay brigadéros címszerepében „pózmentes, természetes” volt, és egy olyan művészegyéniség körvonalai rajzolódtak ki már ekkor, „aki az általa ábrázolt egyén érzéseit a saját énjén megkristályosodottan átszűri”.2

Amit el kell mondanunk ezekkel az elnagyolt pályaképekkel kapcsolatban, az a következő. A földi létezés valóságában az életünk nem a véletlen műve, mint ahogyan nem véletlenül történnek velünk éppen azok a dolgok, amelyek éppen velünk történnek meg ott és akkor, amikor éppen megtörténnek. Barátaink, munkatársaink, ismerőseink, tanáraink, nevelőink, de még az ellenségeinkként számon tartott emberek is okkal vannak jelen életünkben, üzenet jellegű szerepük van abban az összefüggésben, mely az egyén mi végre születettségének kérdésére adhatja meg a megközelítő választ akkor, ha az ember elsősorban önnön világának a megismerésére koncentrál, s nem engedi meg azt, hogy

6