Bóta Gábor: Arcok a Szkénéből - Skenotheke 4. (Budapest, 1998)

Somogyi István: Szakralitás és színház

• Regős János viszont sok minden mást is akart a Szkénében...- Ez a tény engem viszont egy idő óta művészi szempontból behatárolt. Nem vesztünk össze, csak már évek óta „húztam a belemet”, néha kirobbantam, máskor fenyegetőztem, hogy elmegyek. Ő is fenyegetőzött, hogy elmegy. Ez a feszültség folyamatosan megvolt, de azért mi még most is nagyon szeretjük egymást. Ősszel viszont megkerestek a Pinceszínházból. Azt akarták, hogy jöjjek ide, határozzam meg a hely művészi arculatát. Ez éppen egybeesett azzal a szándékommal, hogy akartam egy olyan helyet, ahol szellemi központként működik a színház. Beszéltünk erről, és november közepén meghívtak a Pincébe művészeti vezetőnek. A pince ráadásul az alsó világ szimbóluma is, ha van szellemi értelemben kitakarítatlan hely Magyarországon, akkor az a múltunk, a gyökereink, a pincénk. Az a munka, amit a csoportomon és magamon végezni szeretnék, ilyen „pince jellegű”.

• De miért kellett ehhez szakítanod az együtteseddel is?- Egy idő óta a társulatom és a személyes rendezői, művészi, szellemi érdeklődésem kicsit távolodott egymástól. Kiélezett helyzet alakult ki amiatt, hogy a Pinceszínház igazgatója, Szigeti Árpád azt szerette volna, ha az új bemutatónkat, a Madáchol már a Pincében tartjuk meg. Ezt jogos kérésnek éreztem. A csoportom tagjai eljöttek ide, és felhúzták az orrukat, mert a Pincét rosszabb helynek tartják a Szkénénél. Emiatt még erősebben kiütközött az eddig nem annyira hangsúlyos nézeteltérésünk. Szánomra a színház templom, szent hely, ahol a színészek szolgálnak. Én ezt nem a sikerért és a pénzért csinálom. Az együttes tagjaiban viszont megérlelődött a gondolat, hogy szeremének olyanok lenni, mint a profi színészek. Ez teljesen rendben van, de akkor nem egy úton járunk. Egy drámai beszélgetésen rájöttünk, hogy szakítanunk kell egymással. Örülök neki, hogy a társulat - ha nélkülem is - együtt marad a Szkéné Színházban. Én megalapítottam egy főleg fiatalokból álló új együttest, amelynek tagjait kezdetektől az elképzeléseimnek megfelelően neveltem. Előre megmondtam, hogy számomra a próba istentisztelet, a szellemvilággal való érintkezés. Egymással összekapcsolódva fut a spirituális és a művészi munka. Tulajdonképpen visszataláltam a szakrális színházhoz.

• A szakralitás nem szoríthatja háttérbe a színházat?- Megvan ez a veszély. Nem is nagyon látok mást, mint veszélyt. De én azért színházi ember is vagyok, nem véletlen, hogy több mint húsz éve

60