Bóta Gábor: Arcok a Szkénéből - Skenotheke 4. (Budapest, 1998)

Előszó

Előszó

Egy kis színház, mobil térrel a Műszaki Egyetem második emeletén. Ahol nincs szervezés, nem nagyon van jegyelővétel, az utolsó pillanatban is be lehet esni, mint a moziba. Ahol rendszerint soha nem kezdenek pontosan. Ahol még mindig olcsók a jegyek, de némi tapasztalattal be is lehet lógni. A kabát, mint a „megboldogult” Egyetemi Színpadon, bevihető a nézőtérre, mely gyakran zsúfolt, túl meleg és levegőtlen. Az ülőalkalmatosságok garantáltan kényelmetlenek. Az előadások nem feltétlenül „agyoncsiszoltan” mívesek, gyakran sokat akaróan szertelenek, de általában érdekesek. A szereplők hazaiak és a világ bármely részéről származóak, amatőrök és féiamatőrök, vagy akár befutott profik. Közös tulajdonságuk, hogy valami újat keresnek a művészetben, a világban, saját magukban. Lázasan dolgoznak, gyakran megszállottak.

Ki akaiják vonni magukat a nagy „művészi ipar” termelési nyomása alól. De nem köldöknézők, nem „lilák”, megmutatkozási lehetőségre, sikerre vágynak. Otthonos közegre, amelyben az ötletet a megvalósulástól nem választják el gazdasági osztályok, titkárságok, igazgatói előszobák. Még az sem olyan nagy baj, hogy a produktumért egyáltalán nem, vagy csak jelképes összeget fizetnek. A lényeg az, hogy élni, létezni és játszani lehessen a színházban - és boldognak lenni. Közben valamiről szólni, ami fontos, netán nem is olyan fontos, de kikívánkozik a deszkákon lévőkből. Erezni egymás leheletét, izzadságszagát, egy szűk légtérben lenni a közönséggel. „Osszelélegezni”. Színházat csinálni fájdalomból, örömből, zsigerekből, belső korlátok nélkül.

Bóta Gábor