Bóta Gábor: Arcok a Szkénéből - Skenotheke 4. (Budapest, 1998)
Somogyi István: Szakralitás és színház
tes és a BME Pantomim után mi itt csak a harmadik csoport vagyunk. A Mester és Margarita viszont „robbant”, óriási sikere volt. A Szkéné Együttes addigra már „lefutott”, a BME Pantomim még létezett, de az is lassan kifulladt. A két csoport haragudott ránk, mintha miattunk estek volna szét. Pedig nem így volt, az együtteseknek általában van egy 'életútjuk, felfutnak, elérik a csúcsot, aztán leszálló ágba kerülnek, majd megszűnnek. Mi viszont akkor felfutóban voltunk. • Mire ti felszálló ágba kerültetek, addigra lényegében az egész magyar alternatív színjátszás élvonala kifulladt. A hatalom sorozatosan akadályozta az együttesek működését, a legtöbben feladták, vagy rövid időn belül amúgy is megszűntek volna. Furcsa, hogy ti éppen akkor kezdtetek „nekilódulni”, amikor a többiek abbahagyták,- Ez természetesen generációváltás is lehetett volna. A sok jó csoportból többen kiválhattak volna olyanok, akik maguk is együttest alapítanak. Nem így történt. Ez a generáció nem született meg, mert megfojtották őket, kivéve bennünket, és még egy-két csoportot. A művelődési házak, az egyetemek már nem akartak helyet biztosítani a színjátszóknak. Egy csoportot nagyon egyszerű felszámolni, elég, ha nem adnak pénzt, és elveszik a termet. Tán elfogyott a lendület is. Hiszen a hatvanas évek második felében, a hetvenes évek elején volt lendület is, többen úgy érezték, mégiscsak lehet valamit csinálni a szocializmusból. A hetvenes évek végére ez a hit is elszállt. • • Paál Istvánék még azzal a hittel indultak, hogy megforgatják a világot...- Pontosan. Forradalmárokként indultak, de aztán kiderült, hogy a forradalom nem működik. Kifulladt minden, nem lehetett értelmes cselekvést találni. » • Te hogy találtál magadnak „cselekednivalót"?- Nem törődtem a politikával, az emberi tartalmakra, a szellem erejére figyeltem. Soha nem csináltunk előadást azzal a céllal, hogy politikai jelentősége legyen. • Elképzelhető, hogy azért maradtatok meg, mert nem számítottatok veszélyesnek? 52