Bóta Gábor: Arcok a Szkénéből - Skenotheke 4. (Budapest, 1998)
Regős Pál: "Mindig kívülálló voltam"
Alfréd hívott, hogy tanítsak a Szkéné Együttesben. Az új előadásokban is én állítottam be a mozgásokat. Egy idő után megkérdeztem, mi lenne, ha előadnánk itt a Bartók-műsorunkat. Döme Sándor, a kulturális titkárság akkori vezetője megnézte a műsort, és azt mondta, hogy „meg vagytok véve”. A növendékeimtől viszont megkérdeztem, nem akamának-e valami egészen mást csinálni. Csak azt tudtam pontosan, hogy mit nem akarok, nem akartam tovább pantomimet csinálni. Úgy éreztem, hogy a klasszikus pantomim - ami mégiscsak etűdökből áll - nem alkalmas az egyre bonyolultabb világ kifejezésére. Úgy gondoltam, hogy a játékstílusunknak a modern színház felé kell közelítenie. Elindítottam a „tudatos testtechnika” műhelyt. Azt vizsgáltuk, hogy egy-egy tárgy vagy egy adott irodalmi szöveg hogyan határozza meg a színész magatartását, mozgását. Kafka, Musil, Faulkner, Beckett műveiből vettünk részleteket, ezeknek az írásoknak a segítségével kísérleteztünk. Elhatároztuk, hogy tartunk egy bemutatót. Átírtam Beckett: A játszma vége című darabját. Teljesen üres térben adtuk elő. Egy egész deszkarendszert helyeztünk a földre, bárki megmozdult a szereplők közül, az hallatszott, mert a deszkák minden apró neszt „visszavertek.” Sötétszürke vászonnal vontuk be a játékteret. Nyomasztóan szűk volt a tér, amit ellensúlyozott, hogy a szobán kívül - az én átiratom szerint - megjelent Godot, aki Beckett másik, leghíresebb darabjában soha nem jön el. Ezúttal azért jött, hogy megmentse a szobában vegetáló szereplőket, ez azonban nem sikerült neki, hiszen megmenteni csak azt lehet, aki ezt maga is akarja. De impozáns látvány volt Godot, narancssárga, garbószerű, fényes felsőrészben volt, fehér nadrágot és koronaszerű fejdíszt viselt. Kicsit Isten volt, kicsit maga a fény, aki azért jött, hogy elűzze a sötétséget. A közönség négyzet alakban ült körülöttünk. Az előadás elején jól megszerkesztett bemelegítés-sorozatot mutattunk be a publikumnak, Márványi Péter dobszólójával kísérve. Elég nagy sikere volt, 1975-től 1978- ig játszottuk. Miután nem volt tűi hosszú, kicsit később bemutattuk Dylan Thomas novellájából írt darabomat, az Igaz történetei is, és esténként együtt játszottuk a két művet. Folyamatosan gondoskodtam az, utánpótlásról, rendszeresen indítottam tanulócsoportokat. Nem csak én tanítottam, volt beszédtechnika, akrobatika, balett. Ä növendékeket próbáltam a saját testük, pszichikumuk tudatos használatára megtanítani. Azt akartam, hogy mindazt, amit tanulnak, automatikusan használják, mint amikor valaki jól elsajátít egy idegen nyelvet. • Mi az általad alkalmazott testtechnika lényege? 28