Bóta Gábor: Arcok a Szkénéből - Skenotheke 4. (Budapest, 1998)

Keleti István: A színházalapító

Ez olyan szellemi közösség volt, amely mellékesen produkciókat termelt, és ezeket jószívvel „árusította”. Az már a csoport szellemiségéhez tartozott, hogy a produkcióknak rendkívül igényeseknek kellett lenniük. Tudtuk, csak akkor vagyunk képesek okosan beszélni, akkor érezzük jól magunkat, ha megpróbálunk remeket létrehozni, ha csiszoljuk önmagunkat és a művészi terméket is, ameddig az általunk vallott tökélyig el nem jutunk. Ez volt a fő cél. Ilyen értelemben mindazt, amit csináltunk, lehet belterjesnek is nevezni, mert az már kevésbé érdekelt bennünket, hogy minderről a sajtó, a nagyvilág miképpen zeng. Nekünk az volt a fontos, hogy mi eljussunk egy bizonyos idő alatt a produkció létrehozásáig, amit pazarnak tartunk, és azt elégedetten, jónéhányszor elő is adjuk. Learatjuk a sikert, és aztán megyünk tovább.

• Ez a „megyünk tovább" tulajdonképpen mit jelent? Mit akartak

igazából elérni?- Egészen pontosan tudok rá felelni. A „megyünk tovább” azt jelenti, hogy csináljuk a következőt. Tehát ezt ügy is felfoghatjuk, hogy körben vagy egy helyben járunk. Nem akartunk valahonnan valahová jutni, nem akartuk a színészi tökélyt, semmiféle olyan ambíciónk nem volt, mint az akkori szegedieknek vagy a Stúdió K-nak.

• Ez azt is jelenti, hogy a csoport több évi munka után nem tudott

jobb produkciókat létrehozni?- Azért tudott, mert a hosszú idő alatt, amíg egy előadást kidolgoztunk, a mi érdeklődésünk is változott, hallottunk erről-arról, például új színházi stílusokról, próbálkozásokról. Jártunk is a világban, ihletet, impulzusokat kaptunk innen-onnan. És az idő múlásával ki akartuk próbálni, tudnánk-e affélét csinálni, mint amilyet például külföldön láttunk.

• Hányszor jött össze a társaság, hogyan folytak a próbák?- Először hetente kétszer voltak próbák, aztán szükség lett további napokra is. Aki csak tehette, bejött a részpróbákra. Végül is egy állandóan nyitva tartó, zártkörű klubbá váltunk. Aki akart, odament a számára megfelelő időpontban, megkapta a kulcsot, dolgozhatott. Volt, aki csak azért járt be, hogy amikor a többiek nincsenek ott, zavartalanul tudjon egy reflektort fölszerelni. Volt, aki gyakorolta a szövegét, beszédtechnikával foglalkozott, edzette a fizikumát. Mi akkoriban nem tartottunk olyan rendkívül alapos, imponáló mozgásfoglalkozásokat, mint manapság szokás. De egyénileg, kettesével, hármasával többen is edzették a testüket. Sok minden spontán szer9