Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)
az 1861-ben megállapított céltól elesik, miután jogosítványát vagyonbukott Molnár György személyéhez kötöttnek vélelmezik." Helyette Szigeti Imrét ajánlják, mert "a magyar színészet Budán - hol a lakosok nagyobbrésze német ajkú a magyar nemzetiség fejlesztésére hathatós befolyást gyakorolván a folyamodó képzettsége a tapintattal jes tevékenységétől bizton elvárható, hogy jól rendezendő színtársulatával a fentebbi nemes cél elérését lehetővé teendi." Folyamodik a budai magyar színészet fenntartásáért Molnár igazgatása alatt több budai polgár és kézműves, minthogy különben Molnár az ő követeléseiket kiegyenlíteni nem tudja. Végül Balássy Antal budai ügyvéd, Hajós József, Eötvös József, Balássy Antal és többen a budai magyar színészet állandósítására részvénytársaság alapítását veszik tervbe és folyamodnak a Népszínház életbeléptetéséért. Belekapcsolódik a dologba Mecséry rendőrminiszter is, aki "hallomásból" /dem Vernehmen nach/ értesült, hogy Gundy György a Várszínház és a krisztinavárosi színkör bérlete mellett a népszínházi telkek árának 4%-os kamatjáért a budai Népszínházát is kéri. Ez azonban nem nyeri meg a rendőrminiszter tetszését, mert csak a budai német színészet tönkremenetelét eredményezné. Úgyis sok Pest-Budán a szirház; a budai Népszínház nem életképes, mint ezt a Molnár-féle csőd is mutatja, ami viszont kitűnő alkalom a Népszínház bezárására. Kérdés most márí fenntartsák-e a Népszínházát, vagy sem? S ha igen, önállóan működjék-e, összekapcsoltassék a budai német színházzal, vagy pedig mint a Nemzeti Színház fiókintézete működjék. Az összekuszált népszínházi ügy rendezésére a Helytartótanács a maga kebeléből ujabb bizottmányt küld ki. A bizottmány 1865. január 15-1 ülésének eredményeit Jagasics Sándornak, a bizottmány elnökének terjedelmes jelentése foglalja össze. Ez a jelentés, mely Pálffy helytartó sajátkezű ceruzajegyzeteivel van ellátva, a népszínházi ügynek egyik legérdekesebb emléke. A bizottmánynak öt kérdésre kellett feleletet adnia: 1. Kinn hajtassák