Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

jövedelméből, úgy fognak belőle állandó szinházat építeni a budai színészek. Házat ugyan nem tudtak belőle építeni, Molnár magától nem is tudott volna, sem pénze, sem hitele nem volt. Közlel— kesedésnek kellett a hóna alá nyúlni. De Molnár elvitathatatlan érdeme, hogy ő volt ennek a lelkesedésnek az ébresztője. A sikertelenség sose tudta elkedvetleníteni: Ő mindig akkor volt a leglelkesebb és legtalálékonyabb, mikor veszély szorongatta és mindig akkor bukott meg, mikor sikert sikerre halmozva nem volt ami acélozza és élvezni kezdte a siker gyümölcsét. *Most is a budai színkör üres házai csak arra tüzelték, hogy megépitse a budai magyar kőszinházat; még játszott a Krisztinavárosban, mikor már elkezdték építeni a Népszínházát. Molnár értette, hogy kell ébrentartani az érdeklődést. Minden nap újabb hirek jelentek meg a társulatról, az épülő színházról. Most szinészei egy ház égésénél csak amúgy\színpadi maszkban segítettek eloltani a tüzet; majd részvénytársaság terve merült fel a szinhaz épitésére; hol építik, hol megtiltják az építést, aminek nyilvánvalóan a Nemzeti Színház az oka... A közönség pedig falja a hireket, siet adakozni, táncvigalmakat rendez a Népszínház javára é3 mikor július 11-e után Alsdorf nem újítja meg szerződését Molnárral, vendégül látja az egész társulatot, ügy hírlik ekkor, hogy csak hat hétig kell vesztegelni, a hat hétből több mint két hónap lesz. De még igy is mesébe illő az a gyorsaság, amellyel Molnár vasakarata és a közlelkesedé

s játszóhelyet emel Budán a magyar színészeknek. 2. A vendégjátékoknak, mint láttuk, csak félsikere volt. De ez elég Molnár Györgynek arra, hogy állandóan megvesse lábát a magyar fővárosban, kiélje színészi, rendezői, színigazgatói ambícióit, bosszút álljon az őt be nem fogadó