Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

a népszerűséget is. De most a politizálás mindenki jogává lett, Molnár György ellenzéki helyzete és szabadalma megszűnt, a nagy hazafias áradat elnyelte a budai Népszinház sikerét. Még hónapokig a nagy szinjáték, a koronázás állt az érdeklődés középpontjában, a képeslapok, a Vasárnapi Újság még ősszel is csak koronázási képeket hoztak. Nem csodálható, hogy a budai Népszinház megnyitása, mely 1861-ben ^agy, sokhasábos cikkeket kapott mindenütt, még Arany János aktualitásokon felülálló Szépirodalmi Figyelő

jében is, Salamon Ferenc tollából, most még a legbarátibb lapokban is kis hírben bújik meg a napi hirek végén. Most már nem kellett Worafkával és Pálffy helytartóval hadakozni a honvéd darabok miatt. Most közkinccsé lett a szabadságharc és oly dúsan merítettek belőle, hogy sikerült is hamar le járatni. Most Molnár inkább szabadalmaztatni szerette volna ezt a jogot és ebből született Rákosi Jenőnek egy igen érdekes és a korra jellemző polémiája Szigligeti Edével, melynek fináléja éppen a budai Népszínházban hangzott el. Hire ment, hogy Szigligeti Az üldözött honvéd elmen drámát ir, melyet a Nemzeti Színházban fognak előadni. Ugyanakkor készült a budai Népszinház a krisztinavárosi szinkorben a Nagy-Sarló c. látványos darab előadására. Ez a darab már előre nagy sajtóbeharangozást kapott, különösen a Pesti Napló részéről, mely Rákosi Jenő tollából tárcacikket közöl a nagy műről. Hírlapi cikkekből ismerjük tartalmát is; Ígérik, hogy vig jelenetek is lesznek benne, két pulya, aki a csata elől a lányok szoknyája mögé búvik, s hogy egy népszerű koreszmének, a zsidó-emancipációnak is visszhangja legyen, a főszerep benne egy zsidóé, ki mint kém szolgálja a honvédeket és vitézül is harcol a magyarok oldalán. Már igy tervben meg is támadják a darabot, hogy gyalázza a honvédeket, hisz honvéd nem lehet pulya. Erre megjelenik a válasz, hogy gyáva mindenütt van, a honvédeknél is, de a túlnyomó többség vitéz volt, ami egyébként a