Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)
és A gyertyatartó ban. Az első két előadást az Írók segélyegylete és a székesfehérvári ásatások, a harmadikat a budai Népszinház javára tartották. A nagy siker hirére a grófnő sorra kapta az ajánlatokat a vidéki színpadoktól vendégszereplésre. A Helytartótanácstól körrendelet ment Abauj, Bihar, Arad és Csongrád vármegyékhez, hogy figyeltessék Apraxin Júliát, mert félő, hogy túlzott hazafiassága tüntetésekre ragadja a hallgatókat. A grófnő Molnár György és Benyel István szinész kíséretében indult vidéki körútjára, melynek jövedelmét a Népszinház javára szánta. Műsorát a Bánk bán , a II. Rákóczi Ferenc fogsága , a Szigetvári vértanuk s a Budán is játszott két egyfelvonásos alkották. 1863. február 22-én indultak el. Első állomásuk Kassa volt, ahol az állomáson Péchy gróf fogadta, s ebédet és estélyt adott a grófnő tiszteletére. A szÍnpadon nemzeti szinü szalagos csokrok s dicsőitő költemények özöne hullott lábaihoz. Miskolcon füttyöket kapott; de a felbérelt fütyülőket elfogták, s a közönség igyekezett tapsaival jóvátenni a füttyöket. Debrecenben loo forintot osztatott ki különböző jótékony intézmények között, Kolozsvárott Teleki Miklós gróf ajánlotta fel neki palotáját s éjizenével ünnepelték, Aradon virág s versözön fogadta, Temesvárott a német szinházat engedték át neki s a közönség fele fütyült, fele tapsokkal tüntetett. Szegeden bankettet rendeztek tiszteletére s az ezután tartott bálon a grófnő is ropta a csárdást, ezzel is igazolva honleányi mivoltát, Szabadkán viszont alig hozta be a költségeket fellépése, ellenben kis hija, hogy katonai törvényszék elé nem került. A szállodában ugyanis ott lógott I. Ferenc József képe, s <ő szólt a pincérnek, hogy távolítsa el, mert sérti a szemét. Szerencséjére a rendőrfőnök csak elutazása után értesült az esetről. Vendégjátékai sorát március 25-ós 26-án Kecskeméten zárta be. És ennyi hűhó, zsúfolt ház, virág, bankett és vers után - Molnár 35o forintot küldött mint bevételt a budai Népszinház javára. Nem