Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

nyerte meg az Akadémia Teleki-diját. A bemutató előtti napon a szinhaz az előkészületek miatt zárva maradt, ^tt alkalmazza Molnár először ezt az érdeklődést felcsigázó fogását, mély később már bevett szokássá válik. A lapokban már előre jelennek meg közlések a darab még eddig soha sem látott fényes kiállításáról. Hirül adják, hogy a rendezés 2ooo forintot emészt fel, noha több hazafias iparos ajándékával gyarapította kelléktárát, igy Jámbor Endre pesti szabómester egy kétszázforintos remekbekészült palástot adományozott erre a célra.Aztán megjelenik Molnár szinlapja, az első igazi molnári szinlap; kissé meglepő a Nemzeti Szinhaz puritán falragaszai után. A komoly sajtó úgy találja, hogy egy ilyen szinlap önmagában képes egy középszerű darabot megbuktatni. De szerencsére, az előadás nem hoz csalódást. A műben tehetséges és komoly művészi törekvés nyilatkozik meg. Az előadás kitűnő-* A címszerepet maga Molnár játssza, kinek helyenként gyönyörű percei vannak. A kiállítás nemcsak a szlnlapon, hanem a valóságban is fényes volt, István király álomképeinek megjelenítése igazán Molnárnak való rendezői feladat. A zene sem hiányzik. A drámában szereplő románc zenéjét Reményi Ede szerezte, s ő is adja elő a szinfalak mögött. íme: kész a Molnár—féle "Gesamtkunstwerk'*. 9. Molnár programjának egyetlen pontját tartotta meg igazán: valóban fiatal tehetségeket gyűjtött maga köré és nevelt a Nemzeti Színháznak, utóbb a Népszínháznak. Persze, ezek elsősorban nem tragikus hősök vagy szalonszinészek; de népszínműre, bohózatra, operettre kitűnő, ügyes, fiatal személyzete van. Molnárhoz szívesen szegődtek a szinészek, nem anyagi okokból, mert a fizetés papiron is kevés volt, de még a papíron biztosított fizetést is ritkán kapták meg. Eleinte azért, mert a színház nem ment; később viszont, mikor telt