Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)

Almási Miklós: A mai magyar dráma haza színpadi recepciójának néhány problémája

ALMÁSI MIKLÓS : A MAI MAGYAR DRÁMA HAZAI SZÍNPADI RECEPCIÓJÁNAK NÉHÁNY PROBLÉMÁJA Egy nemzet színházművészetének életkérdése, hogy mennyibei képes gerjesztője és fóruma lenni a hazai drámairásnak. Ugy is mondhatnám, hogy a jelenben született és a jelennek szóló drámairodalom az eleven szinházkultúra lelke. A magyar színjátszás mindig is tudatában volt ennek az igazságnak, s ha az elmúlt két-három év bemutatóit áttekintjük, első pillantásra nem lehetünk elégedetlenek. Az immár klasszikussá vált alkotások —Illyés, Örkény müvei — mellett a középgeneráció /Hernádi, Páskándi, Szakonyi, Csurka, Görgey/ darabjai szerepelnek a színpadokon, és legalább két új generációs hullám jelentkezett első, esetleg már második-harmadik darabjával /Spiró, Nádas Péter, Czakó Gábor stb./. Ugyanakkor nem mehetünk el sző nélkül Hernádi Gyula cikke által kiváltott vita mellett, amelyben az iró a mai drámaírás és a szinház közötti feszült viszonyra, az új magyar drámák és bemutatóik csökkenő számára hivta fel a figyelmet. A viszony a két egymásra utalt művészet között valóban nem olyan, mint — mondjuk — tiz éve; az egymásra találás, az egymást serkentő szellemi inspiráció korántsem olyan egyszerű folyamat, mint ahogy a felületes szemlélő elképzelné. Vágjunk tehát a jelenség lényegébe: milyen a viszony a drámaíró és a szinház között? Hadd kezdjem a problémákat az ideális modellel, amikor a drámaíró és a szinház közös műhelyben dolgozik. A hazai gyakorlatban kialakult egy ilyen szövetkezés: egy-egy szinház és egy-egy iró nemcsak alkalmilag lép szövetségre, hanem az iró mintegy háziszerzője lesz a színháznak. /Ilyen tartós szövetség, közös gondolkozás és művészi műhelymunka alakult ki a Vígszínházban Csurka Istvánnal, Örkény Istvánnal, és Gyurkovics fiborral valamint Szabó Magda és a Madách Szinház között./ Az ilyen Ideális esetben a színházat jegyző rendező és az iró tud egymás szándékáról, igy képessé válnak arra, hogy alkalmazkodjanak egymás igényeihez: az iró szinte előre