Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)

Kovács Léna: Székely Gábor és Zsámbéki Gábor oroszdrámarendezései

zatban viszonylag bővebben fogom idézni az interjúk anyagát. 1971-ben Zsámbéki Gábort a kaposvári, Székely Gábort a szolnoki szinház főrendezőjévé nevezték ki. A két fiatal színházi vezető Csehov Sirály cimü darabját választotta mintegy programbeszédül. A két előadás országos vihart kavart; mindenki érezte, hogy nagyon személyes, ars poetica-szerü előadások születtek. Zsámbéki Gábor előadása hangos kopácsolással, kalapálással kezdődött: a diszitőmunkások a kisszinpadot ácsolták Trepljov darabjához. Helyesen jegyezte meg Koltai Tamás, hogy ezzel az effektussal egyben "szétverték a csehovi hangulatot". A diszletezők kalapácsütésel valójában a hagyományos, hangulatokra épülő magyarországi Csehov-értelmezések koporsójába ütötték be a szegeket. Minden új volt itt, és minden más: a csupasz színpad, amely szakított az addig szokásos naturalista megoldásokkal, a felfokozott tempó, a pontosan, szinte könyörtelenül kijátszott helyzetek, a rossz közérzet nyomasztó légköre. A kritika felfigyelt arra, hogy Székely és Zsámbéki Sirályelőadása rokon vonásokat mutat. Elsősorban a konvencionális, Csehov-interpretációval való szakitásra, annak tagadására helyezték a hangsúlyt. Ezen túl a térértelmezés azonosságán kívül azonban más-más rendezői alapállásból született a két előadás. Zsámbéki Gábor az emberi kapcsolatteremtés kudarcát állította a középpontba, Székely Gábor pedig - elsősorban Nyina alakjának kidolgozásával - a tehetség kibontakozásának gyötrelmeiről vallott. ZSÁMBÉKI GÁBOR: "Mint nagyon sok rendezőnek, nekem is a legkedvesebb szerzőm Csehov. Ezzel igy voltam már a főiskolán is. Talán az még nagyon szokatlan volt, hogy elsősorban azok a darabjai érdekeltek, amelyeket akkoriban még nem volt szokás a nagy remekmüvek közé sorolni. Végül is Csehovnak három darabját rendeztem, s ezek közül egyik sem az ún. nagy remekmüvek, hanem a legkorábbi darabok közül kerül ki, amelyeket Csehov még pályája legelején alkotott. Én a magam részéről ezeket a darabokat is tökéletesnek, hibátlannak érzem; igy