Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)

Király Istvánné: A szovjet dráma Magyarországon 1945-től napjainkig

csak jelzésszerű utalás sem jutott Iljusa családi miliőjének, pedig ennek leírásánál láthatólag szívesen időzött az Író. Párhuzam azonban nemcsak Iljusa ás Aljosa között áll fenn, hanem Iljusa apja ás Aljosa apja között is. De mig az előbbinél a hasonlóság, az utóbbi esetben az ellentétek párhuzamáról kell beszélnünk. Mennyire más apa Iljusáé, mint Aljosáé: önzetlen, családjáért minden megaláztatást elviselni kész férfi, akit valóban szinte minden tulajdonságában ellenpontoz az idős Karamazov. Hogy érzékeltessem: itt is ugyanannak az ősalaknak arcáról van szó, azzal a dramaturgiai fogással éltem, hogy a két szerepet ugyanaz a színész játszotta, természetesen tökéletesen elmaszklrozva. Hiába volt azonban a tökéletes maszk, halványan mégis érezhető maradt, hogy ugyanaz az alak váltogatja itt a jelmezeit. Iljusa története a legprofánabb Krisztus-történet: az ártatlanság szenvedése a világban nem vallási, hanem természetes tényként van ábrázolva itt. A regényt lezáró gyönyörű szólam, Aljosa profán próféciája is ezt hirdeti: talán úgy vagyunk megalkotva, hogy szükségünk van az ártatlanok szenvedésére, mert csak ezt látva érinthet meg bennünket a jóság kegyelme. A regény teljességéhez tartozik, hogy a fizikai és lelki brutalitás ábrázolása mellett, sőt közben, az Írónak arra is van gondja, hogy egy-egy ironikus megjegyzéssel vagy részlettel ellenpontozza a szituációk komolyságát* Bár annak hat, mégsem egyszerű humor ez, hanem az élet tényeinek bölcs szemléletéből fakadó derű, amelyet az Író minden esetben a teljesebb emberábrázolás érdekében alkalmaz. Ezért is meglepő, hogy csaknem minden általam olvasott dramatizáclóból hiányoztak az olyan pompás részletek, mint például amikor Dmitrij elragadtatott lirai hangon áradozik Aljosának a természet fölemelő szépségéről, majd észreveszi öccse elkalandozó pillantását, azonnal vált, és a legtermészetesebb hangon visszasüllyed saját realitásába. "DMITRIJ: ...nézd, hogy ragyog a nap, milyen tiszta az ég, milyen zöld minden levél, egészen nyár van még,