Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
K. L. Rudnyickij: A szovjet-magyar kulturális kapcsolatok és az új színpadi formák keresése a színházművészetben
padokon jelképekhez folyamodó, metaforikus hangvételű előadások is, mint például Alekszandr Vologyin példázata, a Gyíkocska a Majakovszkij Szinház Kamarászinpadán, amely pantomimikus megoldásával csaknem balettnak hat /rendező: Jevgenyij Lazarev, mozgástervező: Alekszandr Droznyin/. De a kisszinpadi kisérletek, valóban sikeresnek bizonyulnak is, rendszerint nincsenek hatással ugyanazon szinház nagyszínpadának munkájára. Az előbbi az új, az utóbbi a régi szinpadi formák bűvöletében él. Vitathatatlan, hogy a kisszinpadok létrehozása akadályozza az új szinház! társulatok szerve-, ződósét, pedig az igény ezekre - elsősorban Moszkvában és Leningrádban - régóta megérett. Ha az alapvető' új szovjet szinház! áramlatokról beszélünk, meg kell említenünk, hogy az utóbbi években a pszichologizraushoz, a hiteles életábrázoláshoz és az "agresszív realizmushoz" való vonzódás sajnálatos módon meggyengült. Azóta, hogy Anatolij Vasziljev eltávozott a Sztanyiszlavszkij Színházból, ahol két csodálatos előadást is rendezett - Gorkij Vásszá z seleznova cimü színmüvének első változatát, valamint Szlavkin Egy fiatalember felnőtt lánya cimü darabját -, e tehetséges rendező munkásságában hosszú szünet következett, amely immár több mint három éve tart. Ljudmila Petrusevszkaja drámái csak nagyon nehezen jutnak el a színpadra; ennek legfőbb akadálya a kritikusok értetlensége, idegenkedése e hatalmas tehetség újszerű, szokatlan művészetétől. S bár a Zeneórák előadása, amelyet amatőrök vittek szinre a Zamoszkvorecsje Népszínházban /rendezőnőmén Viktyuk/ óriási társadalmi visszhangot váltott ki, Petrusevszkaja drámáinak szinpadi élete továbbra is várat magára. Mindazonáltal azért ennek az iránynak is akadnak meghatározó értékű előadásai. Példának okáért Tbiliaziben Temur Csheidze Othelló ja. Bevallom, soha életemben nem találkoztam még Shakespeare tragédiájának ilyen aszketikus, mélypszichológiai szemléletű interpretálásával. A közelmúltben két klssszikus mű televíziós, illetve filmváltozatát mutatták be nálunk: a mozik a kétrészes
