Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

keltésbeli következetlenségek miatt, ez az előadás csupán ígéretnek számított egy új szemléletű gyerekszínjátszás felé vezető úton. Nóvák János utóbbi két munkáját a Radnóti Miklós Színpadon készítette el. Horváth Péter japán népmesékből szerkesztette A farkas szempillái''című, két és fél órás, rendkívül hosszú és igen bonyolult cselekményű darabot. Ez az előadás is előjátékkal kezdődik: az előcsarnokban a gyerekek végignézhetik, ahogy a színészek elkészítik maszkjukat, majd együtt énekelnek, mondókákat tanulnak, s közös nótázás közben, együtt vonulnak a nézőtérre. Az alig követhető meséjű darab egy többszörös vándorlás-sztori. A gyerekek ismét fontos szerepet kapnak, hol együtt kell énekelniük a főhőssel, hogy egy szalagköteget kell a nézőtéren keresztül a fejük felett végiggörgetniük, hol kötélhúzásban jeleskedhetnek vagy bűvös tárgyakat őrizhetnek, a kiválasztottak pedig kutyaként, fácánként, majomként segíthetik a főszereplőt. A játék látványos és jól pergő, a többségükben fiatal szereplők főképpen erőteljes mozgással jellemzik figuráikat - legtöbben több szerepet is játszanak -, a díszlet egyszerű, stilizált, mégis helyszínt és miliőt érzékeltető, fantáziamozgató, az alaptrikóra öltött jelmezek, illetve jelmezjelzések hasonló funkciójúak. A színpadra ültetett két zenész különböző furcsa és ismerős hangszeren kíséri az előadást. Ugyanakkor a dalok kísérete gépzenei, sőt egyes esetekben az egész dal is, így többféle play back megoldás születik, ami enyhén szólva zavaró. A zene minősége meglehetősen eklektikus: keleties hangzású dalok mellett rockos, vagy egyértelműen slágerzenei intonációjú és ritmikájú is megszólal. Ezúttal a gyerekekkel való közös játékok jóval átgondoltabbak és funkcószerűbbek, mint a Mauglinál voltak, de még így sem illeszkednek szervesen a cselekménybe, leál-