Ifjúság és színház - szociológiai vizsgálat 1974-75 (MSZI, Budapest, 1976)
II. A fiatalok színházzal kapcsolatos beállítódásai (Mit várnak az előadásoktól)
szolgálhat a magasabb rendu - nem feltétlenül művészi élményre irányuld - szükségletek kialakulásához, illetve tudatosításához), a kedvezőtlen külső feltételek viszont a motivált embereket is távol tarthatják a szinháztól. Jelenleg ugy tűnik, művelődéspolitikánkban a gazdasági ösztönzésnek jut a fő szerep (ártámogatás, teltházakciók, kedvezményes bérletek és utalványok), jóllehet a 18-30 éves fővárosi fiatalok mindössze 5 %-a közölte, hogy azért elégedetlen a színházzal, mert nem tudja megfizetni á jegyek árát. Ez az alacsony arányszám az árkiegészítésnek és egyéb kedvezményeknek is köszönhető, de inkább annak, hogy a szinház iránt érdeklődők jövedelmi szintje - saját vizsgálatunk szerint is - magasabb, mint azoké, akiket nem érdekel a szinház. Érthető tehát, hogy a kedvezményes ÁIB - utalványok nem érték el céljukat: a szinház iránt érdeklődő fiatalok túlnyomó részének nem sokat jelent 5 forint, akiknek meg jelentene valamit, azokat többnyire nem érdekli a szinház, vagy azok az előadások, amelyekre az utalvány értékesíthető. A kedvezményes utalványok hatékonyságát mindazonáltal valamelyest jobb szervezéssel is növelni lehetne, az utalványok szétosztása ugyanis meglehetősen körülményes és visszaélésekre is alkalmat ad. Az ifjúsági bérlet nagyobb megtakarítást jelent a fiataloknak, mint az utalványok, az árukapcsolás azonban, amit Eloskowska "mechanikus homogenizációnak" nevez, az értékrendek megingását eredményezheti (a színházak nem érzékelik, milyen sikere van a daraboknak, s nem tudjuk, hogy a bérletvásárlók megnézik-e azokat a darabokat is, amelyek nem érdeklik őket, s ha igen, milyen következtetésre jutnak) . A Herzberg-féle modell, amelyre az OPI (Országos Piackutató Intézet) vizsgálati eredményei emlékeztettek, a valóságnak csupán egy szeletét magyarázza, ezért — átfogó módszer hiján - célszerű, ha több oldalról közelitünk.