Deésy Alfréd: Porondon, deszkán, mozivásznon (OSZM, Budapest, 1992)
Egy fiatalember - főispáni titkár - keresett fel az öltözőmben az előadás után; különben a városi sportklub titkára. - Úgy láttam, sportember a művész úr, mert azok a súlyzók... - Oh, igen, azok „igazi" vasból vannak! - szólok közbe. Majd elmondja, hogy van egy párját ritkító, erős fiatalemberük, akit a sportklub birkózónak taníttat - már egy éve foglalkozik vele egy neves osztrák díjbirkózó. Sokba kerül a klubnak, de az anyag megéri. Ezt a nagyszerű emberpéldányt Rudolfynak hívják. - Vajon mi sül ki ebből? - gondoltam magamban. - Nincs partnere, nincs kivel trenírozzon. Ha a művész úrnak kedve volna stb., stb. Hálás volna a főispán úr, mert ő a klub elnöke. Megegyeztünk, hogy elmegyek megismerni azt a rendkívüli, erős 20 éves 90 kilós fiút! - Oh, kérem! Csak... izé... trenírozásról lenne szó — vigasztalt a titkár. Tudtam, hogy mire céloz, féltette testi épségemet. - Hát kérem, elmegyek! Meghatároztuk a napot - elváltunk! Tényleg, a fiú nagyszerű birkózó alak, szép arcú - 90 kilós, középtermetű. Ottlétem alatt, egy óra alatt hat derék fiút fektetett kétvállra. Aztán produkálta magát: súlyokat emelt, hídból 50 kilót lökött ki 12-szer! Negyvenötös nyaka volt, ugyanolyan méretű muszklija. Megnevezem a napot, hogy mikor jövök birkózni, és a feltételeimet: - Csak rendes birkózással, kímélet nélkül. Ha én győzök - többet nem jövök -, ha ő győz, minden héten eljövök egyszer - mindaddig - amíg le nem fektetem. - Ennek a pontnak nagyon örvendek! - mondja az erős fiú. - Miért éppen ennek? - Mert akkor sokáig lesz kivel gyakoroljak! - Nem hiszem! - mondom mosolyogva - és folytatom a feltételeket: - Az idő mindenkor: 10 perc! És ebben - örömére az erős fiúnak - meg is egyeztünk. Volt a társulatnál egy kórista - fiatalabb korában szintén foglalkozott ezzel a sportággal. Nézőnek ajánlkozott, ha megengedem! Másnap már mindenki tudott a városban a fenti szenzációról. Különösen a társulat új tagjai lepődtek meg, mert erről az oldalamról még nem ismertek. Akkor indult meg komolyabb formában a debreceni sportélet: a színház után az volt az emberek beszédtárgya. Díszes, úri társaság gyűlt össze - a nagy eseményre - a városi sportcsarnokban: Rudolfy és Deésy - a színház szerelmes színésze - birkóznak! Ilyen még nem volt Debrecenben! A színháztól nem mert senki eljönni - csak a fenti kórista, aki fogadásokat is ajánlott - az én győzelmemre; s ha lett volna pénze - kitenni az ajánlott összegeket - egy kis házat keresett volna vele. Az én idős tanítómesterem a cirkusznál arra tanított, hogy ha ismeretlennel birkózom, előbb jól nézzem meg, hogy a partnerem hol gyönge? Hát bizony ez a fiú sehol sem volt gyönge. Jobban szemügyre veszem, mustrálom. De, hopp! Mégis — a csuklója feltűnő vékony! Amire szintén van orvosság, ha a partnernek erős a marka! Kezdődött a „cirkusz" — vagyis a birkózás! A nagy, új sportcsarnok megtelt úri közönséggel - csak hölgyek hiányoztak, mert akkor - Debrecenben - hogy nők sportoljanak?! Ki hallott már ilyen erkölcstelenséget?! Nem hiszem, hogy Amerikában nagyobb izgalmat váltott ki Joe Luis boxmérkőzése - viszonylagosan mint ez itt, Debrecenben, ez a „semmi" verseny! Mert hiszen ez volt az ellenfelem első, amolyan - fél-nyilvános - mérkőzése, egyéves tanulás és tekintélyes kiadások után. A birkózást - az ellenfelem tanítója - egy Waldapfel nevű osztrák, volt birkózó vezette, ő wichtigmachereskedett, 205 miután egy év múltán - a debreceni koszton jól meghízva - végre bemutathatja tanításának eredményét. 76
