Deésy Alfréd: Porondon, deszkán, mozivásznon (OSZM, Budapest, 1992)
Foghúzás és egy őrült — Somorján Egy reggel irtózatos fogfájásra ébredek. Még sosem fájt a fogam, amire mindig büszke voltam, és a harminckettő közül az egyik most halálra kínoz. - Hideg vasat neki! - hallottam gyerekkoromban otthon; nem lévén akkor még fogorvosféle — de volt borbély! - Nem is érzel semmit, amikor húzzák. Egy pillanat, és már a fogadat a borbély a kezedbe rakja - biztat engem a gentry kollegám: vizeki Tallián László! - Gyere, menjünk! Ne félj! - És elcipelt a község egyetlen borbélymesteréhez, akinek a foghúzás terén elért sikere a környező községekben is híres volt. Még az úton is darált a fülembe a foghúzás gyönyörűségéről a javítóintézetből kikerült barátom: - Nem is fogod érezni! Szinte jóleső, kéjes érzés!... Utána pedig mennyország! A borbély - idősebb, derék ember - fontoskodón nézegeti, a fogóval megkopogtatja - ami az agyvelőmig hatott aztán leültet egy sámedlire, mögém kerül, jobb térdét a vállamra teszi. - Nyissa ki a száját, ne féljen! - mondja egyszerűen. Nem is féltem én addig, amíg az a „hideg vasnak" nevezett valami a fogamhoz nem ért. A borbély nekifogott a mestersége gyakorlásához: húzta, csavarta - közben a bal kezével a fejemet majdnem a mellembe nyomta -, ráncigálta. Hogy meddig? Én nem tudom, mert időben - én szerintem - úgy lehetett egy pillanat, mint egy egész év! Szemeim előtt tűzkarikák cikcakkoztak, csillagok milliói szikráztak. Majd hangfoszlányokból a fülembe zsongott - a szférákból - a borbély unott hangja: - Na, most meglazítottam, jöjjön el holnap, kihúzom! Másnap már hajnalban ott ácsorogtam a borbélyom üzlete előtt. Ki is húzta - a tegnapinál nem kisebb fájdalommal - a fogam, nyolcvan krajcárért! Volt egy komikusunk - a Polgár színészdinasztia 4 8 egyik tagja - olyan ötvenes ember, öt gyerek apja. A legidősebb gyerek nyolcéves, és így lejjebb. Egy parasztnál laktak - nem messze a színháztól -, akitől naponként négy liter tejet fogyasztottak, későbbi fizetés fejében. Egy hét letelte után a paraszt nem ad tejet fizetés nélkül. Aznap este egy népszínmű ment, amiben a fenti komikusunk egy csendőr őrmestert játszott, nagy, fekete - félelmes - bajusszal. Az egyik felvonás között gondol egyet, és átszalad a lakásához, bekopog az ablakon a házigazdájához. A paraszt, aki az ágyból ugrott ki, az ablakhoz szalad, ahol egy kakastollas, nagybajuszú őrmester villogó szeme mered reá. - Hé, maga az a Keszeg András?! - kiált rá a színész. - Igenis, őrmester úr! - dadogja a halálra ijedt paraszt. - Egy színész család lakik maguknál, öt apró gyerekkel, ugye? - Igenis, kérem! - mondja a még mindég remegő ember. - Panaszt tett, hogy nem akar neki tejet adni — a gyerekek egész nap éheztek. - Hát... őrmester úr, kérem... - itt közbekiált a mi komikusunk: - Vigyázzon! Mert ha meghallom, hogy nem ad nekik - mint eddig - tejet, akkor nem leszünk jóban egymással! - Csendőri lépésekkel megindult... de miután jó ember volt, egy pár lépés után visszafordul: - Ha fizetés nélkül menne el a színész, jöjjön hozzánk, én kifizetem! Másnap reggel - már hajnalban - bekopog a paraszt felesége - Polgár Károly lakójukhoz - hat liter tejjel, szép jó reggelt kívánva. A fenti eset után egy hétre történt hajnalban, hogy a komikus egy nagy meszelővel festi a vendéglő kerítését vörös festékkel, télikabátban, gatyában, hálóingben - hajadonfőtt. - Mit csinál, Polgár bácsi? - kérdem tőle. - Nem látod? - Rám se néz, lázasan mártogatja a meszelőt a vederbe, a híg vörös festékbe. 20
