Nyerges László: Carlo Goldoni színművei Magyarországon (OSZM, Budapest, 1992)

III. A NÉPMŰVELŐ SZÍNHÁZTÓL A RENDEZŐI SZÍNHÁZIG (1945-1990) - A fogadósné

A FOGADÓSNÉ Ez Goldoni legsikerültebb jellemvígjátéka, amely hosszú évtizedek után, 1955-ben egyszerre három vidéki színház műsorán szerepelt Mirandolina címen. Jellemző kortörténeti tény, hogy a békéscsabai Viharsarok című újság recenzense az aktuálpolitizálás és az osztályharcos ideológia elkötelezett szócsöveként hiányolta annak hangsúlyozását, „... hogy két társadalmi rend összeütközéséről van szó, hogy Mirandolina fogadójában a hanyatló feudalizmus és az izmosodó polgári társadalom csap össze..." 3 A bemutatók sorát 1956 tavaszán a budapesti Nemzeti Színház premierje zárta Major Tamás rendezésében, Mészáros Ági és Ungvári László főszereplésével. Tanulmányában Keresztury Dezső 4 a Mirandolina előadását a színháztörténeti folyamatba illesztve megállapítja, hogy az ötvenes években bekövetkezett a „Nemzeti széthullása", a játékstílusban zavar állt be. A szocialista realizmus és a forradalmi romantika mellett megjelent a rehabilitált avantgárd színház addig alig ismert számos eleme, a Nemzeti kísérletező színházzá lett, és ennek első megjelenéseként került színre Goldoni komédiája. Mai szemmel merésznek tűnik Major Tamás rendezését avantgárd produkciónak minősíteni, sokkal helyesebb azt hangsúlyozni, hogy Major megszabadult a zsdanovi ideológia koloncaitól, a színházpolitika által dogmává merevített Sztanyiszlavszkijkultusztól, és egyre határozottabban fordult a brechti színház expresszív kifejezésmódja felé. Kétségtelen, hogy a Mirandolina előadása újszerűen hatott, és felkavarta a Nemzeti állóvizét. A rendező, élve a forgószínpad adta lehetőségekkel mulatságos, játékos szerelmi komédiát játszatott szereplőivel, akik a fénytől ragyogó térben, az eredetileg szobabelsőkben játszódó jelenetek helyett a szabadba helyezett cselekményben komédiáztak c* commedia dell'arte stílusában. Az előadás egyik bírálója Kárpáti Aurél volt, aki 1935-ben Pünkösti Andor A hazug produkcióját azért marasztalta el, mert a rendező visszakanyarodott a commedia dell'arte világához. Kárpáti ezúttal is azt kifogásolta 5, hogy Major játékos komédiában oldja fel a szerző társadalmi szatírától átitatott, realista jellemvígjátékát, és ezzel Goldonit áldozza fel, és vele együtt mindazt, amiért ma őt előadni érdemes. A kritika ugyanakkor dicséri Mészáros Agi könnyedségét, őszinte játékosságát, stílusérzékenységét, Ungvári Lászlót azonban beszédhibái miatt elmarasztalja, és megállapítja, hogy szerepét félreértve „Orlando furiosó"-t játszik, a szerelmes férfivá változás komikumát eltúlozza. Felhívja a figyelmet egy inast játszó, tehetséges főiskolás színészre, akit akkor még Grósz Dezsőnek hívtak, s aki közben Garasra magyarosított. i A komédia értelmezésének újszerűségével keltett érdeklődést 1976-ban a Vígszínházban Marton László, aki erősen beleavatkozott a szövegbe, és a mulatságos derű mellett borongós színekkel árnyékolta a játékot, amelyben Mirandolina is megégette magát, és alig tudott kikászálódni a maga köré szőtt hálóból. A rendezői értelmezés szerint Mirandolina - Halász Judit - és a lovag - Tordy Géza - egymáshoz való két teremtés, ám elmennek a kínálkozó lehetőség mellett, és addig bonyolítják kapcsolatukat, míg végül elrontják. Mindezért Mirandolina házassága Fabrizióval kényszerű kompromisszumnak bizonyul. A 50