Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
„Tudok én küzdeni remény nélkül is"
IV. tc. (második zsidótörvény) korlátozó rendelkezései alá stb.: a jelentkezők komoly felvételi vizsgát tegyenek!" 2 8 Kiss Ferencet mindez azonban nem zavarja, magatartásának jellemzésére érdemes egy ritkán használt igét idézni: komótizál. Vagyis: lustán dolgozik. Tudja, hogy a nagypolitika széljárása az ő vitorláját fogja dagasztani és nem a gyűlölt Németh Antalét. Időközben Németh kidolgozza a rendezői tanfolyam tervezetét. Ez olyannyira jellegzetesen Németh Antal-i munka — vagyis részletes és alapos —, hogy feltételezhetjük, már eldöntött kérdésnek tekinti a rendezői tanfolyam elindítását az 1941—42-es tanévben. Németh tervezetét két fejezettel később ismertetjük. Ezúttal csak arra szeretném emlékeztetni az olvasót, hogy Németh eljutott egyik életcéljának megvalósulásáig. Most hálát kell(ene) éreznie Hóman iránt, hiszen mégis az ő segítségével érkezett el idáig. Ekkor azonban történik valami... Egy epizód következik, amit azért kell ismertetnünk, mert ennek ismeretében közelebb juthatunk Hóman Bálint és Németh Antal máig sem tisztázott barátságának, bizalmas kapcsolatának megfejtéséhez. Hóman Bálint 1940 decemberében — egyetértve a Honvédelmi Minisztérium tiltakozásával — letiltja Ilerczeg Ferenc Aranyborjú című drámáját a Nemzeti Színház műsorrendjéről mint a honvédelem szempontjából a „legnagyobb mértékben káros" előadást. Németh 1941. január 2-án kelt válaszában leszögezi, hogy semmiféle értelemben sem szándékozik, aminthogy nem is akarhat vitába szállni a legnagyobb tisztelettől körülvett felsőbb fórumok utasításával. „Szabad legyen előre is hangsúlyoznom, hogy az alábbi fejtegetés kizárólag tájékoztató jellegű, nem más, mint tárgyilagos információ. Rövid összefoglalása annak az általános érvényű gyakorlatnak, mely a színház és a dráma, valamint a klasszikus irodalom több ezer éves életéből alakult ki, annak a gyakorlatnak, melyet a magyar nemzeti honvédelmet is maradéktalanul képviselő magyar évszázadok egészen a mai napig szentesítettek, annak a gyakorlatnak, mely megegyezik a világ, elsősorban a velünk legszorosabb kulturális kapcsolatban élő német és olasz nemzetek színházi és irodalmi életének mindenkori gyakorlatával" . 2 9 Németh levelének bevezetéséről nehéz lenne azt állítani, hogy az megfelel a captatio benevolentiae követelményének. Amint nyilvánvaló ebből az is, hogy számára a színház — s különösen a Nemzeti Színház — e sorsdöntő korszakban nem lehet játékszere a politikának. A színház hivatása — fejtegeti miniszterének — a nemzeti események magasztalása. Ezt követően hét oldalon keresztül kioktatja(!) a történész Hómant: „ ... a magyar Nemzeti Színház következetes propagandája egyik leghathatósabb előkészítője volt a magyar nemzeti honvédség születésének. Az 1848—49-i nemzeti szabadságharc előkészítéséből, a magyar nemzeti hadsereg megteremtéséből oroszlánrész illeti a színházat és a százötven éves magyar színészetet". Innen folytatva vitriolosan gúnyos hangra vált át: 80