Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
„Tudok én küzdeni remény nélkül is"
„A szegedi Hamlet jelentősége tehát akkor bontakozik ki igazán, amikor fejlődési lehetőségeit és a jövőjét nézzük. Az egyetem légkörét magasabb szellemiség szabja meg, az egyetemi fegyelem és öntudat atmoszférájában őszintébb tisztelettel, komolyabb alapozással kezdhet hozzá, aki hajlamot érez magában, olyan színészi stúdiumokhoz, amelyek alkalmasak arra, hogy elméleti és gyakorlati téren új színházi vezetőréteget neveljenek, amely a kor ostromával szemben is tartani fogja a színház igazi értelmének hadállásait. Mindez e pillanatban utópiának tűnik fel..." 1 1 Vajon Németh Antal lát-e kellő reális alapot ahhoz, hogy ismételten kísérletezni kezdjen Szegeddel? Papírforma szerint van rá esélye, hiszen az egyetem két legkiválóbb professzorának támogatását már elnyerte. Szent-Györgyi Albert és Sík Sándor pártfogolják tervét, melynek előremeneteléhez nagy segítség a Hamlet-előadás sikere. A Hamlet premierjén, mivel a bemutató időpontját az egyetemisták váratlanul elhalasztották, Németh nem tud megjelenni. Az előadásról Szent-Györgyi Albert számol be levélben: „Hamletünk komoly és nagy siker lett. A fiúk igazán várakozáson felül produkáltak, és ha Te őket meghívnád egy pesti előadásra, nyugodt lélekkel tudnám őket útnak engedni. Még abban is reménykedünk, hogy ez a mozgalom egy színművészeti tanszék megalapításához is vezethet, itt Szegeden, úgy ahogy azt Te magad is elgondoltad. Őszintén sajnáljuk, hogy az előadást nem élvezhetted velünk végig. Maradok meleg üdvözlettel, igaz híved és tisztelőd: Szent-Györgyi Albert rektor" Az 1941. április 1-jei szegedi bemutató valóban reménykeltő esemény. A szegedi Egyetemi Színjátszó Társaság magabiztosan készülhet fel az 1941—42-es évadra. Munkatervükben két magyar ősbemutató szerepel (Petőfi Sándor: Tigris és hiéna, Németh László: Bethlen Kata); egy irodalmi színpadi műsor: A szép magyar szó délutánja címmel; Tömörkény-egyfelvonásosok és egy rádiófelvétel, amelyen Németh Antal a szegedi fiatalok életét, munkáját és színpadi eredményeit szerette volna megörökíteni. Mindez azonban már csak terv marad. A kivételes szellemű fiatal színházi ember — mert Horváth Istvánt, aki már tizenhat éves fejjel Shakespeare-t megy tanulni Stratfordba, aki egy évvel később pályadíjat nyer Shakespeare in Hungary 1 3 című tanulmányával, majd viharos gyorsasággal birtokába veszi a színpadot, már igazi színházi embernek tekinthetjük — 1941. október 17-én Tóth Katával, a Hamlet-előadás Gertrúdjával együtt véget vet életének. Sík Sándor néhány hónappal később még mindig az érthetetlen, a felfoghatatlan esemény hatása alatt írja: „Két 72
