Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
„Nem tetszeni, hanem használni akarok"
levél hivatalos részében megerősíti Németh felkérését: „Bizalommal remélem, hogy idén is megtisztelsz bennünket néhány szabadon választott tárgyú előadással. Nemcsak én, de a hallgatóság is különös örömmel várja közreműködésedet". 1 6 Hekler lépésről lépésre próbál Némethnek utat törni az egyetemen. Büszke egykori tanítványára — ezt egyetlen levelében sem titkolja —, s ebben a szeretettel teli érzésben sok a félelem, aggodalom Németh elszigeteltsége miatt. Megoldás lenne, ha pályáját az egyetemen, ebben az évszázados autonómiával rendelkező intézményben folytathatná. Némethnek számolnia kell ezzel a lehetőséggel, hiszen 1940-ben lejár a Nemzetihez kötő szerződése. De ez csak az egyik oka a meggondolásnak, a másik talán nyomósabb: már nagyon nehezen türi el az ellene folyó, magyar színháztörténetben példátlan, útszéli hangú hírlapi pergőtüzet, s az ezekhez betársuló egyéb „fúrásokat", pl. a képviselőházi bírálatokat. A képviselőházi támadások elindítója — Némethtel kapcsolatban mindig feltűnő aktivitást mutató — Dinnyés Lajos, aki Némethnek már az első ötéves szerződését is fel akarja bontatni, mégpedig a szerződés második évében. Közel ahhoz az időponthoz, amikor mint a Nemzeti Színház igazgatója hivatalból kénytelen foglalkozni az Andrássy úti kamaraszínház körüli pénzügyi szerződésekkel. (Lásd: Wertheimer-ügy. 28. oldal.) Hekler szavának súlya van az egyetemen, s ezt még erősítené is, ha szó nélkül hagyná az 1939-es emberméltóságot meggyalázó IV. tc.et, az ún. „második zsidótörvényt". Ileklert azonban felháborítja ez a zsidóság ellen alkalmazott, a kollektív felelősség irracionális elvére alapozott törvény s annak minden következménye. Nem egészen egy hónappal halála előtt (1940. február 6-án) levélben kéri Némethet (kvázi belső tanártársát), hogy az Archeológiai Intézet és a színházi szeminárium magántanárainak folyamatos megbeszélésein vegyen részt, mert az elkövetkező időszakban „az időszerű magyarságproblémával" kíván foglalkozni. „A magyar művészet kérdésének a tisztázása annyira fontos és tárgyalásába annyi mellékzörej került az utóbbi időben, hogy szükségesnek látom a kérdés minden oldalról való megvilágítását és megvitatását." 1 7 Hekler ezen a megbeszéléssorozaton kívánja megfogalmazni tanszékének közös álláspontját a nácizmus átültetőivel szemben. A „válságstáb" tevékenységét váratlanul keresztezi Heklernek március 3-án bekövetkező hirtelen halála. Hekler Antal ekkor még csak 58 éves volt. Hekler halálával gazdátlanná válik a színházesztétikai szeminárium. Megmarad rövid és szép epizódnak a Pázmány egyetem történetében. De e rövid és szép epizód nem múlik el nyomtalanul. Igazolásul elég, ha csak két hallgató nevét emeljük ki a szeminárium látogatói közül: Szalay Caroláét és Székely Györgyét. Mindketten szorgalmas látogatói az Esztétikai Társaságnak is, melyről Radnóti Miklós Naplójában olvashatunk érdekes részleteket. „1940. január 2. Az Esztétikai Társaság Műhelytitkok c. sorozatában a líra műhelytitkairól ad elő Gulyás Pál. 66
