Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

„Nem tetszeni, hanem használni akarok"

bécsi vendégszerepléséről. Érdemes elgondolkozni ezen is: a Magyarság — mint már említettük — keresztény-legitimista lap, Tairov pedig a Szovjetunióból érkezett Bécsbe. A Magyarság közli Németh írását, mégha nagy örömet nem is érez Németh nyílt színvallása miatt. Az ifjú szakíró, akiről mindenki tudja, hogy színház nélküli színházi forradalmár, valósággal azonosul Tairov szemléletével: „... teljesen új színházat (!) kellene építeni a végső formáit kiélt Guckkastenbühnék helyébe".

2 Az emlékezetes első találkozás óta jónéhány esztendő telik el a római Volta-kongresszusig, ahol viszontlátja Tairovot. Egyébként — s ezt helyesen jegyzi meg Koltai Tamás az Új színházat! című kötethez írott bevezetőjében — ez a kongresszus valószínűleg döntő befolyással volt Németh Antal pályájának felfelé ívelésében. 1935 májusában — Németh Antal ebben a hónapban tölti be harminckettedik életévét — az akkori magyar társadalom hangadói unisono háborodnak fel egy „outsider" befogadását kikényszerítő miniszteri döntés láttán. A sorozatos döntéseket (a miniszteri kinevezés mellett másokkal is találkozunk) nem sorolhatjuk egyértelműen az állami paternalizmus kategóriájába. Már az első kinevezés is ezt cáfolja. Ennek a májusnak első állomása a Rádió. Adjuk át a szót a legilletékesebbnek, Németh Antalnak. A rádióhoz vezető útra Németh László irányítja, s ez a körülmény különösen érdekessé teszi visszaemlékezését. „Én Németh Lászlót, az írót pályakezdése óta, az embert a 30-as évek eleje, pontosabban 1932—33 tele óta ismertem. (...) Valaki útján üzenetet kaptam, hogy szeretne összeismerkedni velem. Természetesnek tartottam, hogy velem egykorú és más területen ugyan, de rokontörekvésü írónak tartott névrokonommal felvegyem a baráti kapcsolatot. 0 akkor emlékezetem szerint a Batthyány utcában lakott. Még két-három velünk egykorú író-, költőember jött el erre a kis vízivárosi symposionra. Beszélgettünk azoknak az időknek kultúrpolitikai problémáiról, célkitűzéseiről és — bár Laci akkor még kívülről nézte színházi életünk tespedését —, úgy tetszett, hogy teljesen azonosítja magát a reformok szükségességéről vallott radikális nézeteimmel. Ennek a nagyfokú nézetazonosságnak és elvbaráti hajlandóságának egy idő múltán tanúbizonyságát adta. Abban az időben fordult az érdeklődés a nemzetnevelés legfontosabb szervének ígérkező rádió felé, melynek semmitmondó drámai műsora, az előadások sablonos érdektelensége, az akkor újszerű kísérletek teljes hiánya engem is határozott ellenzéki állásfoglalásra kényszerített. Egy napon bizalmasan feltárta előttem, hogy Kozma Miklóssal, a Magyar Rádió és Telefonhírmondó elnök-igazgatójával ő tárgyalásokat folytat. Kozma jószándékú, többet, jobbat, értékesebbet akaró ember, aki torkig van Somogyvári Gyula dilettantizmusával, aki a három legfontosabb osztályt, az irodalmi, drámai és hírszolgálati osztályt igazgatja, és ily módon akadálya a fejlődésnek. Laci még azt is 58