Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
A peregrinus korszak
E néhány vonás talán jó lesz eligazításnak abban a kutakodásban, hogy Németh miképpen találhatta meg azt a paradigmát, ami elvezette a XIX. századi reformkorhoz. Hogy ez nem utólagos belemagyarázás a Németh Antal-i világképbe, arra példát is találunk. Amikor 1931-ben újabb ösztöndíja birtokában megkezdi színháztudományi és operarendezői tanulmányait Münchenben, jelentkezik Velics Lászlónál, a magyar főkonzulnál. Naplójában feljegyzi Velicsről, aki „itt töltötte gyermekéveit a bajor királyi udvar utolsó fénykorának nagy napjaiban, úgyhogy egyrészt ősmüncheninek számít, másrészt européer volta ellenére sem fénytelenült el erős nemzeti érzése, és így a Széchenyi-típusú cselekvő magyar urak kicsiny csoportjához tartozik". 2 0 E ráismerés — „a Széchenyi-típusú cselekvő magyar urak" — árulkodik Némethnek a nemzeti liberális múltban példát kereső gondolkodásáról, s ugyanakkor igazolja azt is, hogy a XIX. századi reformkor eszméivel milyen fokon tud azonosulni. Ezt a részben hangulati elemet kell elegyítenie mindazzal, amit a XX. századi avantgárdban már megtalált, és amit magába szívott peregrinus éveiben. Hogy milyen lesz a keveredési arány, melyikből vesz többet, erre az elkövetkező évtizedek adnak feleletet. Mégis, útbaigazítás céljából már most érdemes előre tekinteni. Később, amikor Németh a Nemzeti Színház igazgatója lesz, és felszámolja alig követhető albérleteit, szálláshelyeit, villát bérel a Hűvösvölgyben. Lakásának fogadószobájába, nagy anyagi áldozatvállalással megszerzi Boncza Berta bútorainak egy részét, feltehetően Ady iránti kegyeletéből. Csinszka szobabútorát azonban nem kiállítási tárgyként kezeli, vendégeinek többsége annak eredetéről mit sem tud. A garnitúra egyszerűen része életének. Következő adatunk persze ennél nyomósabb. Németh azzal, hogy a Nemzeti Színház igazgatója lett, színházi kultúránk középpontjába kerül. Ebben a pozíciójában az ünnepi és más alkalmak során elmondott beszédei minden esetben nyílt színvallások a magyarság és európaiság összecsengő fogalmáról. Ha beszédeit, előadásait megszabadítjuk a korszak megkövetelte sallangoktól, a gondolatok úgy sorakoznak elénk, mintha a XIX. század első felét meghatározó reformkor egyenes folytatásai lennének. A számos példából csak egyet ragadunk ki, egy hét-nyolc évvel későbbi beszédet. Megtaláljuk ebben a példakép tudatos keresését, s azt a célt, hogy a Németh Antal-i iskolát beillessze a nemzeti hagyományok közé. 1938. szeptember 9-én, a Nemzeti Színház előcsarnokában elhelyezett Földváry- és Bajza-szobrok leleplezésén beszédet mond. Bajzát az egyetemes magyar kultúra egyik legnagyobb felkészültségű szellemének nevezi, aki nem elégedett meg az önművelés passzív és meddő formájával. Aki nem célnak, hanem eszköznek tekintette tudományos felkészültségét. Akit 33 éves korában (!) hívtak meg a Nemzeti Színház igazgatói székébe. (Ez tudatos elszólás! Éppen Németh ne tudná, hogy Bajzát 1837-ben 38
