Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Függelék - Az európai színházi kultúra mai helyzete (Németh Antal előadása)

ban. Reinhardt a több, igazabb illúziót kereste, csak nem a valóságot, hanem a hangulatot. Ezért alkalmazta előszeretettel a forgószínpadot, mely zökkenő nélkül, valósággal zenei melódiasorrá fűzi például a shakespeare-i képeket. A színpad leegyszerűsödik. Nem egy egész utcát visz a nézők elé, csak egy sarkot, de úgy, hogy az mindennél jobban felébreszti az utca benyomását. Csak a karakterisztikus vonásokat hangsúlyozta, a felesleges részleteket elejtette. Ugyanígy a színészi játékban is. Minden kis részlet az egészhez hangolódik, és így a naturalizmus aprólékosságaitól megszabadulva kihangsúlyozódik a játékosság. A néző tudja, hogy az, amit lát, színjáték, egy egységes művészi megnyilatkozás. A színszerüség Jevreinovnál lesz rendezői princípium. 0 hirdeti, hogy a színház nem szószék, iskola vagy irodalom, hanem — színház, és színjátszás: autonóm törvényű művészet. A stilizálás több ágra bomlik. Egyesek a színtér művészi tagolására fektetik a, fősúlyt, és megszületik az architektonikus színpad, melynek legkiválóbb képviselője az angol Gordon Craig. Ebben az esetben az építészeti stílustörekvések ragadják kezükbe a hegemóniát a színjátszás többi eleme fölött. Mások viszont a stilizáló játék továbbfejlődését ugyanúgy az érzéstartalom szuggesztív kivetítésében látták, mint egyes piktorok a festészetben, és megszületett az expresszionizmus. A színpadi kép groteszkké torzul, a házak megdőlnek, a kapuk és az ablakok ferdére húzott vállal gunnyasztanak, a színészek mozgása szögletes, hangja éles és fokozatosan dinamikus lesz. Ez az — elsősorban Németországban elterjedt — irány zsákutca volt, ugyaniigy, mint a képzőművészetekben, mert az expresszionista színjátszás deformálása önkényes, ellenőrizhetetlen és mondanivalóiban egy bizonyos fokon túl követhetetlen. Vahtangov a l'art pour l'art dekorativitásáig, a színpad és színjátszás végsőkig való stilizálásáig fejlesztette az előző stíluskorszak lehetőségeit. Jessner rendkívül egyszerű architektonikus hatásokkal, néha például csak egy lépcsősor alkalmazásával próbál a költő szavainak expresszív hangsúlyt és a játéknak szimbolikus stilizáltságot adni. így készítették elő még sokan mások is a Guckkastenbühne fejlődési lehetőségének utolsó fázisát, melyhez az átmenetet Tairov szintetikus rendezői gondolata, a konstrukció kihangsúlyozásáig fejlesztett modern architektonikus hatások és a romantikusexpresszionista játékmód zseniális összeforrasztása jelenti. Tairov szerint a színnek olyannak kell lennie, hogy a színész teste és drámai mozgása megfelelőképpen érvényesülhessen. A szín legfontosabb része tehát éppen ezért minden előadáshoz megfelelően alakítandó: a szín alapzata, mert ezen mozog a színész, ezen realizálja látható formában alkotó törekvéseit. Ezért tehát a díszlettervezőnek figyelmét a háttérfalakról a színpad alapzata felé kell fordítania, amit eddig majdnem teljesen elhanyagolt. Tairov elgondolásának megvalósítása nemcsak a térérzés hatását fokozta a nézőben egy új és a dinamikus színpadból kiáradó atmoszféra segítségével, hanem újra megszületett ezen a színpadon (job186