Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
„Hiszek a színház halhatatlanságában"
A halál küszöbén várakozó órák a könyörtelen önvizsgálat jegyében telhettek el. Összegezi életét és pályáját. Mindent megtett-e a lelkében élö örök színházért, a nemzeti színjátszásért? — Alap nélkül találgatok? Nem hiszem. A lemeztelenedő lélek keserű óráit is átéltem mellette. Ismertem, már amennyire az egyik ember megismerhet egy másik embert. És meg kellett érnie az Épület pusztulását is! „Látod, a kö is meghal, atyám. Mit reméljünk az emberektől?" Ez János mester kérdése a Kassai polgárokban. És mit mond a másik János mester, Apáczaié, a Téli zsoltárban! „Kerestem magam, álmodtam, s az álomhoz akartam fölemelni a valóságot. Akartam akadémiát, universitást, megismételtem volna az öt kenyér és hal csodáját... Úgy akartam fény lenni, hogy szeressenek." 5 0 Másnap délelőtt — október 28-án — valamivel 11 óra előtt orvosi döntésre vérátömlesztéssel próbálnak segíteni rajta. Vénája olyan gyenge, hogy az idegen vért továbbító tűket csak a medencecsont melletti erekbe tudják bevezetni. 11 órakor feje hátrahanyatlik. A műszerek még működnek, de ő már halott. Nem akarok mentegetőzni a felsorakoztatott tények tárgyilagos elemzésében esetleg fellelhető hibákért. Az elfelejtett praeceptornak, Németh Antalnak és az alig ismert Németh Antal-i iskolának bemutatása egy volt tanítvány tollából nem történhet botlás nélkül. Talán úgy lett volna helyes, ha mindezt Németh Antal egyik tárgyilagos ellensége írja meg. Ellensége — ha fogyatkozik is a számuk — még akadna elég, de tárgyilagos — aligha. Hogy helyzetemen segítsek, sokszor lelkiismeretemmel viaskodva igyekeztem nem növelni az érveket az ő előnyére. De még az én igazságérzetem követelésére sem. Vigyáztam az élek tompítására, noha egy magasabb érdek ennek az ellenkezőjét kívánná. Németh Antal halála után két évtizeddel olyan bűnök alól nyert feloldozást, melyeket el sem követett. Neve mostanában gyakran olvasható, mintegy igazolva, hogy az igazi nagyság fel tud emelkedni az idő fölé. Mert túl könyvein, tanulmányain, a rendezéseit tárgyaló felelős vagy felelőtlen kritikákon megmaradt belőle valami, amit inkább csodálva és szeretve, mint ítélkezőn nézünk. Megfejthető ez a valami, ez a titok az életútból, a tanulásnak és a tanításnak szentelt évtizedekből is. A magyar irodalomnak, képzőművészetnek, zenének voltak egyéniségei, akik nemzedékeket neveltek. Voltak tanárai, mesterei a magyar színjátszásnak is, de iskolateremtője alig egynéhány. Utoljára 1966 októberében találkoztunk, néhány nappal a görögországi IBUSZ-út után. Nelly, a felesége nem kapott útlevelet, egyedül ment el. Először járt Görögországban. Mint minden minőségért forrongó ember, zarándokként járta be az istenek földjét. 176
