Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Orsz. M. Kir. Színházvezető- és Rendezőképző Akadémia, 1944.

szeti lexikon már ekkor is hiánycikknek számít, hasonlóképpen az 1940ben, a Magyar Történelmi Társulat kiadásában megjelent Pukánszkyné Kádár Jolán írta A Nemzeti Színház százéves története. Galamb Sándor kétkötetes müvét: A magyar dráma története 1867-1896-ig. (Bp., 1937.) már csak Galamb Sándor személye miatt is megpróbáltuk beszerezni. G. Kovács Tibor tanársegéd, a gyakorlati színházművészeti proszeminárium vezetője intézkedik, hogy megkapjuk Németh Antal: Az ember tragédiája a színpadon (Bp., 1933.) című monográfiát, továbbá: a Csengery Antal-féle Aischylos tragédiáit (Bp., 1940.), Arisztotelész Poétikáját (Geréb József ford. Bp., 1916.), és természetesen a statisztikai adatokban, dramaturgiai tanulmányokban gazdag Nemzeti Színház, 1941. című évkönyvet. Minden más szakkönyv beszerzése a tanulók érdeklődési körének és pénztárcájának függvénye: Németh Antal: Bánk bán száz éve a színpadon (Bp., 1935.), Bayer József könyvei, Gyulai Pál dramaturgiai dolgozatai, Hevesi Sándor dr. kötetei, Hont Ferenc izgalmas kutatása az eltűnt magyar színjáték ügyében, Huszti József munkái a római kori drámaírókról, Mácza János, Péterfy Jenő, Solt (Speneder) Andor írásai, Lukács György: A modern dráma fejlődésének története I—II. köt. Bp., 1911. (Ennek belső címoldalára ezt írtam: „1919-ben népbiztos! Megtudni, hol tartózkodik, él-e még?" Arra legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy alig másfél év múlva hallgatóként ülök Lukács előadásain: a 19. sz. realizmusának problémáiról, a modern irracionalizmus kultúrfilozófiájáról szólókon; és részt veszek a 19. sz. nagy realistái elemzésének proszemináriumán.) A kötetek általában az antikváriumokból kerültek elő, s néhány érdekes munka az Erzsébet körúti Stúdió könyvesboltból; itt árusították a Színművészet kézikönyvei sorozat füzeteit, pl. Fehér Gyula Színpadi mozgás, gesztus és mimika, vagy Fehér Tibor A maszkírozás kézikönyve című (Bp., 1943.) hézagpótló dolgozatát. Elképedve olvastuk e kis füzet bevezetőjében, hogy a színészképzőbe járó kollégáink milyen gondokkal küszködnek: „Amikor az Orsz. M. Kir. Színművészeti Akadémia növendéke voltam —írja Fehér Tibor —, a főiskolán a maszkírozás nem volt külön tantárgy. A növendékek a szó legszorosabb értelmében a bőrükön tapasztalták, többé-kevésbé sikerrel, vagy anélkül, hogyan és miként oldják meg a célnak megfelelő maszkírozást". A szakkönyvek felsorolása még hosszan folytatható lenne, nem feledkezve meg Urbányi János Reklám, vagy C. A. Sonnefeld: Der Hohlspiegel című szakkönyvekről. Tankönyvnek számított évfolyamunk egyik legműveltebb hallgatója, Pataki Dénes édesapjának, tanárunknak könyve: Pataki József: A magyar színészet története (Bp., 1922.). A tantárgyak többsége látszólag a színjátszás történetének megismerésére szorítkozik. Valójában Németh célja: az egyes színháztörténeti korszakok — a görög színház, a magyar reformkori színjátszás, a huszadik századi európai törekvések — párhuzamos tárgyalásával a hallgatóban felkelteni azt az érzést, hogy a színház nem egymástól független, elszigetelt történelmi korszakok jelensége. Kétségtelen, hogy ez a történelemszemlé118