Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Orsz. M. Kir. Színházvezető- és Rendezőképző Akadémia, 1944.

Tolnay Pál — kezdjük el vele a tananyag ismertetését — a hallgatókat szakszerűségével, tömör előadásmódjával bilincseli le. Csak sajnálhatjuk, hogy Németh igazolási eljárásánál nem jelentkezik tanúnak, s ilyenformán nem maradt fenn írásos emléke a szemináriumról. A Tolnay óráiról készült jegyzetek akár színpadtechnikai breviáriumként is forgathatók. (Az évfolyamtárs Varga Gézának, a Magyar Rádió vezető rendezőjének megőrzött jegyzeteivel összevetve és kiegészítve; saját jegyzetek készítésére 1944. május 1. után — később ismertetendő okból — már nincs módom.) Tolnay az első három órán részfoglalkozásokra osztva ismerteti a színpadi személyzetet, és külön a színpadi berendezéseket. Minden esetben közli a beosztás és a színpadi szerkezet német nevét. Tallózva az érdekesebb részletek között ilyen feljegyzéseket találunk a jegyzetekben: minél szélesebb az oldalszínpad, annál előnyösebben használható a játéktér, míg a túl széles színpadnyílás lecsökkenti az oldalsó részt, miáltal romlik a játéklehetőség, s a játéktér több díszletet igényel. Vagy például: tűz esetén a függönynek 8-10 percig kell védenie a nézőteret a lángoktól. És: a függöny leeresztését (zuhanását) az utolsó 30 centiméternél légfékek lassítják. Tolnay számos külföldi példával is szolgál: Németországban a vasfüggöny sima, kettős falú, közte samottanyag van. A kétszárnyú bársonyfüggöny — a „Bayreuthi" — oldalra nyílik, míg az amerikai függöny felfelé megy. Beavatja a hallgatókat az 1:100 méretarányú színpadi alaprajz használatába. Megtudjuk, hogy hazánk legjobb alaprajzú színháza az Operaház, s utána a Nemzeti Színház (a, Népszínház épülete) következik. Legrosszabb a Magyar Művelődés Háza (volt Városi Színház, jelenleg Erkel Színház). A Nemzeti Színház színpadnyílása és oldalnyílásai sok gondot okoznak a rendezésnek, mert igen nagyok, talán csak a firenzei Theatro Communale múlja felül 17 méteres színpadnyílásával. Tolnay közvetíti a Németh Antal által felvetett, s a színház vezetőségét foglalkoztató gondot: kell-e súgó a hivatásos színjátszásban. Példának hozza fel Oberammergaut, ahol az ismert passiójáték falusi szereplői 4—4 órás monstre előadásokat súgó nélkül játszanak el. „Ez olyan kérdés, amivel önök is találkozni fognak pályájukon, egyelőre el kell fogadnunk azt a körülményt, hogy a súgó jelenléte megnyugtatja a színészt." Tolnay a negyedik órán tér át a színpadi szerkezetek fejlődéstörténetére. A görög és római színház, a középkori misztériumdráma színpada — az ismeretek Niagarája. Új fogalmakkal találkozunk, mint pl. a „külső" rendezés (ez a katolikus misztériumdráma megjelenítésével kapcsolatos) és a „belső" rendezés (ez a protestáns moralitások világába vezet). Megismerjük a reneszánsz kori színpadot, az első perspektivikus díszletet, végigkövetjük a világítás fejlődését, a színpadi képek előkészítését, a képek cserélésének módjait és segédeszközeit. Kitér olyan részletekre, hogy a játéktér padlóját 48 mm vastag szlavóniai borovi vörösfenyőből kell elkészíttetni, mert ezt a fafajtát könnyű megmunkálni, fúrásnál sem 116