Bódis Mária: Két színházi siker… (MSZI, Budapest, 1984)
Székely György: Bevezető
Bevezetés Mint a történeti tudományok általában, úgy a színháztörténet is a legkülönbözőbb forrásokra támaszkodik. Hazai szakirodalmunkban először Staud Géza foglalta össze "A magyar színháztörténet forrásai" cimü alapos tanulmányában azokat a részben általános, részben sajátos forrásokat, amelyeket kutatóink hasznosíthatnak, illetve amelyeket hasznositaniok kell, ha érvényes eredményekre kivánnak jutni. Az általa elemzett tizenegy forrástipus közül hetedikként a "képes ábrázolások" -at sorolta föl, ezeken belül is külön alcsoportként a jelenetképeket, amelyeket több más technika mellett fotografikus eljárás útján lehet rögzíteni s igy később a kutatás számára felhasználni. A tanulmány megirása óta eltelt két évtizedben a Magyar Szinházi Intézetben közel százezres tételszámú fotógyüjtemény alakult ki. Ez az óriási gyűjtemény eddig nem ismert, új feladatokat is szült: igy például a szakszerű tárolás, a korszerű és könnyen áttekinthető nyilvántartás és - nem utolsósorban - a feltárt anyag történettudományi felhasználhatóságának problémáit. Az ebben a kötetben közzétett két tanulmány azért készült, hogy ezt az utolsónak emiitett feladatot kezdje el megoldani, Azt ugyanis: hogyan lehet megbizható történeti forrásként felhasználni az összefoglaló névvel "szinházi fotóknak" nevezett gyűjteményi anyagot. Nyilvánvaló, hogy ebben a munkában merőben más és új szempontokat kell figyelembe venni, mintha csak laikus szemmel, némi nosztalgiával tekintünk ezekre a fotókra. A kutató mintegy "kivallatja" a kezébe kerülő forrásértékű tárgyakat, jelen esetben fotókat. Számára nem nosztalgikus merengés tárgya a fotó, hanem sajátos jelentésekkel telitett emléktárgy, egyike azoknak a lehetséges eszközöknek, amelyek segítségével régmúlt korok szinmüvészetének néhány aspektusát az eddiginél jobban, mélyebben lehet tanulmányozni. Bizonyos szempontból "életre kell kelteni" ezeket a fotókat, hogy a puszta emlékeztetésen kivül adatok gazdag halmazát szolgáltassák az értő megfigyelő-elemző szá7