„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

I. „MŰVÉSZNEK LENNI NEM SZAKMA, HANEM SORS." (Goethe)

király), Lady Milford (Schiller: Ármány és szerelem), Lady Macbeth, Kabanova (Osztrovszkij: Vihar), Bernarda Alba (Garcia Lorca: Bernarda háza), Rebecca (Miller: A salemi boszorkányok). „. . .Tőkés Annának a színpadi élete volt a legigazibb valóság, ösztönös zseninek tartották. Nos, valóban az volt. Csakhogy mennyi tudatosság rejtezett az ösztönei mögött! Bizonyos, hogy kevés irodalomtörténeti adatot tudott Ibsenről, de mindent elmondott Wangel Hildáról, a „Solness építőmester"-ben ; nem ismerhette a Macbeth egész történelmi-társadalmi hátterét, de úgy játszotta el az átokverte királynét, hogy a nézőknek teljes vallomást adott. A közönség Évaként, Elektraként, Irénéként, Jessicaként, Ophéliaként, Gertrudisként ismerte meg. S alakításaiból teljes emberi-művészi portrét kapott. Kárpáti Aurélt idézve: „Tőkés Anna Gertrudisa az igazi, nagy alakítások minden jellemző vonását egyesíti magában. Ez a meráni bestia nemcsak veszedelmesen romlott és gonosz, féktelenül nagyravágyó valaki, hanem rendkívül jelentékeny is. Éppoly méltóságteljes királyné, mint félelmetes ellenfele a nagyúrnak." /DEMETER IMRE/ Rátkai Márton 1881. 10. 18.-1951. 9. 18. A Színiakadémia elvégzése után Miskolcra szerződött 1902-ben, 1905-ben tért vissza ismét a fővárosba a Király Színházba. Az egyik legnagyobb táncoskomikus, a közönség kedvence lett egycsapásra, rajongtak érte a kollégák és a nézők, akkor is, amikor néha egy-egy vendégjáték erejéig kirándult a dráma területére. Az ilyen kirándulások azonban megmaradtak az epizódok szintjén a színész életében. Népszerű volt, de ezeket a kirándulásokat kedves és ártatlan kalandnak, a színészi erő kipróbálásának tekintették jónéhányan. Pedig sosem volt szüksége bizonyításra, annak igazolására, hogy az operettszínpadokon mindig is helyt tud állni, hiszen minden évadja sikerek láncolata volt, tökéletes technika és charme jellemezte minden alakítását. Énekelt, táncolt, komédiázott, sikerre vitte a zenés játékokat, szerepek légiójában remekelt. A baráti érintkezések során mindig kész volt tréfás produkcióra. Tehette, mert tökéletes testi kultúrán alapuló könnyedséggel tudott mozdulni, játszani, komédiázni, táncolni. A színpadot, közönséget és a magánéletet összekötő kedvesség is magyarázza talán színházi varázsát. Ez segítette ahhoz, hogy iróniával, öniróniával élje és színezze át hétköznapjait, hangulatot teremtsen maga körül, formálja azt a közösséget, amely vonzáskörébe került. 1945 januárjában, ahogy Pest fölszabadult, új élet kezdődött Rátkai Márton életében. Egyszerre a Nemzeti Színház tagja lett. Március 8-án a „Tartuffe" került színre, Rátkai Orgont játszotta, zavar nélkül illeszkedett be egy verses, klasszikus Molière előadásba, olyan együttes tagjaként, akik az előző évben közel kétszáz-