Borsos Zsuzsanna: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején (MSZI, Budapest, 1979)

III. A színház története (színmüvek) Előadások a sajtó tükrében

életet választja, Tar Miskában. S talán már a Csibe-nore1Iá­kat éltető uj élményanyag játszik bele abba, hogy a városba szakadt Tar Miska nem^ komikus, nevetséges, Pesten botladozó paraszt, göregáboros vonásokkal, hanem a nagyvárosi proletár­élet örömeit és szenvedéseit Ígéri Erzsinek. "Haláláig újra s újra irta, egyre inkább balra röpítette az ő kedves Kisma­darát." 5 1939-ben szerette volna, ha a Városi Színház előadja, Somlay Artúr ós Dayka Margit főszereplésével. A terv nem va­lósult meg. 1940-ben, a Kelet Népében közölt egy részletet. Majd novemberben került sor a Madách Színházban a bemutatóra. A szociális mondanivaló, a jó dialógusokra épülő dráma, a remek szerepeket igérő mü nem hozta meg a várt sikert. A baloldali, haladó kritika is elmarasztalta. Mi lehetett en­nek az oka? Az egyik választ Németh László kritikájában ta­láltam meg. Elismerte a Kismadá r értékelt, de az előadást elmarasztalta. "Mlg könyvben nem olvassuk, védeni sem tudjuk. Szétkente a müvet az előadás. A baj ott kezdődik, hogy a husz-néhány szereplő közt egyetlenegy van, akinek fogalma van arról, milyen a paraszt: Toronyi Imre. Bírója okos, nyu­godt földmlves polgár, a legkevésbé paraszt, a kézzel—lábbal, s cifra jelmezzel parasztkodók közt. De éppen ezért a leg­igazabb. Dayka vonzó, de jelmezes primadonna. A Madách Szin­ház színészein sem azt nem éreztem, hogy Móricz a mindennapi olvasmányuk, sem azt, hogy csak egy hónapot is töltöttek szinész szemmel egy paraszt községben. A darab Így minden jószándék ellenére is csak elásitása volt egy szakadéknak, amely a költő és a szinház, a nép és a felsőbb osztályok mu­»8 lat saga közt van." A másik ok az volt, hogy Móricz nem mozgott otthonosan a színpadon. A téma - a falu társadalmának sokrétűségét, a parasztságon belül is megmutatkozó éles különbségeket, bizo­nyító erővel, színpadra vinni - a regényírónak feladata. "Móricz Zsigmond bátyánk makacs és nagy tehetség, aki nem 45

Next

/
Thumbnails
Contents